Megnyert egy brazil dzsúdzsucu versenyt Tom Hardy

Tom Hardy
Tom Hardy GI és NO-GI kategóriában is aranyérmet szerzett egy BJJ tornán
Vágólapra másolva!
Benevezett egy valódi küzdősportversenyre Tom Hardy brit filmsztár, és saját kategóriájában győzelmet is aratott, bizonyítva ezzel, hogy filmjeiben nem csak eljátssza, hogy jártas a harcművésztekben.

Hardy szeptember 17-én nevezett be egy brazil dzsúdzsucu versenyre az angliai Milton Keynesben egy helyi sportcsarnokban. A The Direct nevű weboldal megtalálta Hardy egyik ellenfelét, aki felidézte, hogy kissé lámpalázas lett, amikor meglátta, kivel kell majd küzdenie, de elmondása szerint a brit sztár azt mondta neki: felejtsd el, ki vagyok, csak tedd azt, amit amúgy is tennél.

Nem az első eset, hogy Tom Hardy bizonyít: korábban GI és NO-GI kategóriában is aranyérmet szerzett egy BJJ tornán Forrás: totaldamage.hu

A Venom, A sötét lovag: Felemelkedés, az Eredet és a Mad Max - A harag útja című filmek sztárja nemcsak részt vett, hanem győzelmet is aratott a második legmagasabb rangú - kék öves - kategóriában.

A sportesemény szervezőinek szóvivője elmondta: nagyon örültek, hogy Tom Hardy velük versenyzett. Hozzátette, mindenki felismerte a színészt, amikor megjelent, de ő nagyon szerényen viselkedett, és készségesen fényképezkedett az emberekkel.