Vágólapra másolva!
Maximum három mérkőzést érez még magában Olekszandr Uszik nehézsúlyú profi világbajnok ukrán ökölvívó, aki visszavonulása előtt mindenképpen szeretne egy címegyesítő mérkőzést vívni Tyson Furyval.

A 35 éves bokszoló augusztusban Anthony Joshua legyőzésével védte meg a Boksz Világszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) és a Boksz Világszervezet (WBA) vb-övét. Most a Youtube csatornájára feltöltött interjúban beszélt terveiről, melyek között szerepel

egy mérkőzés Furyval, a Boksz Világtanács (WBC) bajnokával, illetve egy Uszik által "őrült meccsnek" titulált összecsapás Canelo Alvarezzel.

Utóbbi szombaton Las Vegasban egyhangú győzelmet aratott Gennagyij Golovkin elleni harmadik találkozóján, ezzel megőrizte vitathatatlan nagyközépsúlyú világbajnoki címét (mind a négy nagy szervezet bajnoka).

"Legfeljebb három mérkőzésem lehet még. Reálisan nézve ennyi meccsen leszek képes csúcsformában bokszolni" - nyilatkozta a londoni olimpia nehézsúlyú aranyérmese, majd azt is elárulta, hol szeretne elköszönni a profi ökölvívástól. -

Az ukrán klasszis azt is elmondta, hogy már nem akar sima címvédőmérkőzést, az egyedüli cél a címegyesítés maradt a számára. Canelo Alvarez ellen pedig egyértelműen a várhatóan mesés bevétel jelenti neki - és Alvareznek is - a motivációt.

Az Anthony Joshua elleni sikerét követő hetekben a bokszvilágban az első számú beszédtémát a Fury-Uszik meccs jelentette, ám végül a tavasszal visszavonult Fury úgy döntött, hogy honfitársa, a szintén brit Joshua ellen tér vissza decemberben a Britannia csatája fantázianevet kapott mérkőzésen.