Vágólapra másolva!
A finnországi Jyväskylä városában felavatták az ország egyik legnagyobb sportolójának, a síugró Matti Nykänennek emlékművét. Most azt gondoljuk, hogy mindenki örül és boldog, de ez nem így van. A meglehetősen egyedi alkotás miatt nagy balhé tört ki az északi országban.

Matti Nykänen Finnország legnagyobb sport és botrányhőse is volt. A síugrás négyszeres olimpiai bajnoka 2019. február 4-én, 59 éves korában halt meg.

Élete tele volt balhékkal, nőket vert és erőszakoskodott velük, na meg rengeteget ivott.

Mindezek a tettek sem homályosították el azonban az eredményeit, amelyet a világ egyik legveszélyesebb sportágában ért el.

Három évvel Nykänen halála után került sor annak az emlékműnek az avatására, amely a finn sportember tiszteletére készült el. A Höyhen nevű emlékművet Kaarina Kaikkonen tervezte. Hat pályázó volt, akik mind szerettek volna valamivel tisztelegni Nykänen emléke előtt - az illetékesek ezt választották.

A toll alakja több szomszédos sílécszerű részből áll. A toll középső rúdjai egy síugrósánc ívét szimbolizálják és együtt alkotnak egy pályát. A lejtő tetején az ég felé mutató sílécek találhatók, amelyek Nykänen első sílécére hasonlítanak, másrészt az utolsó ugrást szimbolizálják. A fentről felfelé irányuló irány azt a benyomást kelti, mintha elrepülne ebből a világból, egy másik dimenzió felé.

Így magyarázták meg az embereknek, mit is látnak. Az pedig már régen rossz, ha egy emlékművet "meg kell magyarázni."

Az emlékmű átadásán megjelent a sportoló özvegye, Pia Nykänen. Ő az Instagramon a következőket írta:

Matti élete nem volt fényességes. Mindenkinek meglehet erről a saját véleménye, az enyém ez."

Matti Nykänen 93 éves édesanyja, Vieno Nykänen is jelen volt a ceremónián. Ő egy kicsit megértőbb volt az özvegynél: „Megértem a művész ötletét. De azért ezt most meg kell emésztenem egy kicsit."

Ráadásul a leleplezés után óriási hibát fedeztek fel a sportrajongók. Nykänen eredményeit az egyik tollra vésték. Azt is, hogy az 1984-es szarajevói olimpián a nagysáncon a második lett. Csakhogy ez nem igaz, mert a jugoszláv városban Nykänen megnyerte ezt a versenyt.

A hiba az emlékmű talapzatán: nem ezüst, hanem aranyérmes volt a finn síugró az 1984-es szarajevói téli olimpia nagysáncversenyén Forrás: Instagram

Az emlékmű tervezője elismerte a hibát. Minden bizonnyal az zavarta meg, hogy Nykänen 1984-ben a normálsáncon lett második Szarajevóban. A művésznő azt ígérte, hogy azonnal kijavítja a hibát: s a javítás után jobb lesz minden, mint most. Mondjuk ehhez nem kellett nagy ígéretet tennie.

A hiba óriási felháborodást keltett Finnországban. A leleplezés után többen kiabálni kezdtek, nem is értették, mi történt. "Szörnyű hiba! Matti Nykänen aranyat nyert a nagysáncon Szarajevóban ezt mindenki tudja. Ennek semmilyen körülmények között nem szabad megtörténnie" - mondta egy néző, aki elment az emlékmű avatására.

Az emlékmű ára 140 ezer euró volt.

Forrás