Vágólapra másolva!
Hatalmas érdeklődés közepette vette kezdetét a Budapestről rajtoló Giro d'Italia. A világ második legnagyobb kerékpárversenyének első szakasza a visegrádi várnál ért véget, ahová a holland Mathieu van der Poel ért fel elsőként.

A pénteki 195 kilométeres, 900 méter szintkülönbséget tartalmazó táv során Székesfehérváron és Esztergomban várt részhajrá a mezőnyre. Azonnal az éles rajt, azaz a "null kilométer" után a Drone Hopper-Androni Giocattoli két kerékpárosa, Mattia Bais és Filippo Tagliani szökésbe indult, ez mindenkinek megfelelt, így a csapatok majdnem 11 percre elengedték a két szökevényt.

Elképesztő hangulat volt a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny első szakaszán Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az utak mellett rengetegen bíztatták a magyarokat és köszöntötték a mezőnyt:

Peák Barnabást egy felüljáróra kifüggesztett molinóval motiválták, a hazai bringásokat és a nemzetközi sztárokat az aszfaltra írt feliratok bíztatták.

De volt olyan szurkoló, aki T-rex jelmezben spinningezett, mások rózsaszín egyenpólóban lóháton vágtattak a mezőny mellett, Martonvásárnál pedig huszárok kivont karddal galoppoztak egy rövid szakaszon a kerekesek kíséretében.

Esztergomot elhagyva, 14 kilométerrel a cél előtt érték utol a két andronis versenyzőt, a szakaszsiker pedig a várakozásoknak megfelelően a visegrádi Fellegvárba vezető, negyedik kategóriás emelkedőn dőlt el. A 338 méter magasan fekvő célba öt kilométer hosszú, ötszázalékos átlagmeredekségű, helyenként nyolcszázalékos kaptató várt a bringásokra.

Előbb a belga Lawrence Naesen, majd a német Lennard Kämna indított hosszú hajrát, de végül a szakaszsikerre előzetesen legesélyesebbnek tartott kettős, a Gent-Wevelgem eritreai bajnoka, Biniam Girmay és a flandriai körversenyt idén másodszor megnyerő holland Van der Poel vetélkedtek az elsőségért, miután az egyik legjobb sprinter, Caleb Ewan bukott a célegyenesben.

A holland Mathieu van der Poel nyerte a Budapest és Visegrád közötti nyitószakaszt a Giro d'Italián Fotó: Csudai Sándor - Origo

Végül Van der Poel bizonyult a leggyorsabbnak, így győzelmével ő ölthette magára elsőként az összetett éllovasát illető rózsaszín trikót az idei kiíráson.

A legjobb magyar versenyző Valter Attila lett, aki alig négy másodperces hátránnyal a 29. helyen ért célba.

Fetter Erik még Visegrád előtt sajnos elesett, így ő 2:22 perc lemaradással a 112. pozícióban zárt, míg Peák Barnabás 167. lett a győztestől 5:33 perccel elmaradva.

Szombaton újabb magyarországi etap, a 9,2 kilométeres budapesti egyéni időfutam következik, az első induló 14 órakor rajtol a Hősök teréről. A 105. Giro d'Italia mezőnye összesen 3445,6 kilométert teker, amíg célba ér május 29-én a veronai időfutamon.

Eredmények:
1. szakasz, Budapest-Visegrád, 195 km:
1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 4:35:28 óra
2. Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty-Gobert) azonos idővel
3. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain Victorious) a.i.
...29. Valter Attila (Groupama-FDJ) 4 mp hátrány
...112. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 2:22 p h.
...167. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert) 5:33 p h.

A budapesti Giro-rajttal az Origo Sport kiemelten foglalkozik. Az összes friss hír és érdekesség egy helyen IDE KATTINTVA olvasható!