Vágólapra másolva!
Az idei Giro d'Italia három magyar indulója közül az Intermarché-Wanty-Gobert versenyzője, Peák Barnabás teljesítette elsőként a 9,2 kilométeres budapesti időfutamot. A célba érést követően nyilatkozott az Origónak.

Olyan volt ez az időfutam, amilyennek eltervezted?

Pontosan olyan volt, sőt még talán jobb is annál. A szurkolók nagyon sokat buzdítottak, ami nagyon motivált. Jól éreztem magam, jó wattokat hajtottam, úgyhogy nagyon meg vagyok elégedve.

Valter Attila a pénteki nap végén azt mondta, hogy megpróbálja kiélvezni a mai szakaszt. Ön is erre törekedett, vagy azért az idő is fontos volt.

Szerintem Ati is elsősorban a minél jobb időre fog azért törekedni. De azért, mi élsportolók, akik akkor érezzük jól magunkat, ha nagyon fáj, és nagyon savasodnak az izmaink, de közben nagyon buzdítanak, és átlendülünk a holtponton, és aztán kiadjunk magunkból a maximumot. Szerintem Ati is arra gondolt, hogy ezt az érzést próbáljuk majd elérni.

Mekkora előnyt jelentette, hogy Budapesten rendezték ezt a szakaszt, ismerte az útvonalat?

Persze, ismertem minden pontját. Nem is tudom leírni, hogy ez milyen érzés. A többieknek ez csak egy sima időfutam, aki nem specialista, annak meg csak át kell vészelnie és van egy fél pihenőnapja, de nekünk magyaroknak ez egy álom.

A szurkolók jelenlétét érezte, hallotta miközben száguldott?

Nehéz lett volna nem hallani őket, úgy üvöltöttek, úgy buzdítottak, hogy nem tudnék semmi ahhoz foghatót mondani.