A spanyolok fiatal teniszsztárja idei negyedik trófeáját nyerte meg Madridban

ALCARAZ, Carlos; ZVEREV, Alexander
A spanyol Carlos Alcaraz a német Alexander Zverev ellen játszik a madridi salakpályás tenisztorna férfi versenyének döntőjében
Vágólapra másolva!
A hazai közönség előtt szereplő Carlos Alcaraz nyerte meg a madridi salakpályás tenisztorna férfi versenyét, mivel a vasárnapi döntőben könnyedén legyőzte a címvédő Alexander Zverevet.

A 19 éves Alcaraz - a madridi viadal történetének legfiatalabb döntőse - elképesztő formában van: egy évvel ezelőtt még csak a 120. volt a világranglistán, jelenleg a kilencedik, hétfőtől viszont már hatodikként jegyzik.

A hazai döntőre úgy érkezett meg, hogy idei 30 mérkőzéséből csak hármat vesztett el, három trófeát hódított el, és Madridban előzőleg 21-szeres Grand Slam-bajnok honfitársát, Rafael Nadalt és - 3 óra 35 perc alatt - a világelső Novak Djokovicot is legyőzte.

A spanyol Carlos Alcaraz a német Alexander Zverev ellen játszik a madridi salakpályás tenisztorna férfi versenyének döntőjében Forrás: MTI/EPA-EFE/Emilio Naranjo

Ellene szólt ugyanakkor, hogy mindkét eddigi találkozójukon kikapott tavaly a 25 éves némettől.
A finálé 2:2-ig kiegyenlített volt,

ám ekkor az elképesztő rövidítéseket bemutató közönségkedvenc sorozatban tíz labdamenetet hozva 5:2-re elhúzott.

Az olimpiai és világbajnok Zverev - aki 2018-ban is ünnepelhetett Madridban - a második szettben sem találta a ritmust, miközben a murciai tinédzser tovább szárnyalt, s végül alig 61 perc elteltével karrierje ötödik fináléját is megnyerte.

Eredmény:
férfiak, 6,74 millió euró (2,5 milliárd forint) összdíjazás:

döntő:
Alcaraz (spanyol, 7.)-Zverev (német, 2.) 6:3, 6:1

szombaton játszották:
nők, 6,57 millió dollár (2,31 milliárd forint) összdíjazás:

döntő:
Dzsabór (tunéziai, 8.)-Pegula (amerikai, 12.) 7:5, 0:6, 6:2