Vágólapra másolva!
Ha van olyan egykori profi ökölvívó világbajnok, aki rendre rosszul tippeli meg egy-egy mérkőzés végeredményét, és emiatt mára kétes hírnévre tett szert, az Lennox Lewis. A jelenleg 56 éves, korábbi WBC, WBA, IBF nehézsúlyú világbajnok klasszist természetesen megkérdezték a szombati, Tyson Fury-Dillian Whyte ütközetről is, az egykori világelső pedig a címvédő Fury mellett tette le a voksát.

Lewis szerint Whyte vélhetően gyorsan megpróbálja majd dűlőre vinni a dolgot, és már a korai menetekben megpróbálja le-, illetve kiütni Furyt, ugyanis szerinte ez lehet az egyetlen igazi esélye az eleve komoly fizikai hátrányban lévő kihívónak - írja a Profiboksz.

Vajon ezúttal jól érzi az esélyeket Lewis, vagy kezdhetnek rettegni a Fury szimpatizánsok? Forrás: AFP/RIA Novosti

"Úgy gondolom, Fury olyan fölényben lesz minden téren, hogy bármit megtehet majd a meccs során, amit csak akar, így bokszolhat kívülről, de bevállalhatja a belharcot is. Ha egy ökölvívó Furyhoz hasonlóan normál és fordított alapállásban is tud bokszolni, az teljesen kiszámíthatatlanná válik, és egyszerűen nem tudsz felkészülni arra, hogy mit fog lépni. Whyte neki fog majd esni, de képtelen lesz áthidalni a magasság különbséget, és még ha el is találja, vagy leüti Furyt, neki nem evilági az ütésálló-, és regenerálódó képessége, így ugyan úgy fel fog állni, ahogy Wilder ellen tette.

Tyson Fury az esélyesebb Forrás: AFP/Robyn Beck

Láttam, ahogy Whyte-t a visszavágón kiütötte Povetkin, mert képes volt javítani a korábbi hibáit, szombaton pedig ha győzni szeretne, elő kell szednie mindent, amit eddig tanult a bunyóról. Ez lesz karrierje legfontosabb mérkőzése, és Whyte nagyon koncentráltnak tűnik. Az első menetek meghatározók lesznek, de összességében úgy gondolom, Fury érinthetetlen lesz." – prognosztizált Lewis, aki teljesen egyértelművé tette, hogy Fury győzelmét várja.