Álomszerű szerepléssel zárt a magyar birkózóválogatott a budapesti Eb-n

Lévai Zoltán aranyérmes az U23-as birkózó Eb-n
Vágólapra másolva!
Bánkuti Zsolt, a magyar szabadfogású birkózóválogatott szövetségi kapitánya azt mondta: minden várakozását felülmúlta a csapat azzal, hogy mindhárom éremből szerzett egyet a budapesti Európa-bajnokságon.

A szakvezető - aki maga is ünnepelhetett Budapesten Eb-aranyérmet - a szerdai, a szabadfogásúak számára utolsó versenynap után az MTI-nek úgy fogalmazott, azzal is elégedett lett volna, ha az U23-as kontinenstornán szerzett két érmet sikerül megismételni.

"Ilyen szereplést a legmerészebb álmaimban sem gondoltam, fantasztikus volt ez a három nap, a fiúk túlszárnyalták minden várakozásomat"

- mondta a tréner, kiemelve, hogy 61 kilogrammban is jó esély lett volna a bronzéremre, de Halidov Gamzatgadzsi sérülés miatt nem tudott kiállni a helyosztóra.
Bánkuti elmondta, a sok remek eredmény nemcsak az ő érdeme, hanem a csapatmunkának köszönhető.

Lévai Zoltán aranyérmes az U23-as birkózó Eb-n Forrás: JHoch Photography

"Köszönöm az edzőkollégák munkáját, nélkülük nem lett volna ennyi okunk az örömre"

- hangsúlyozta a szakvezető.

A szövetségi kapitány elmondta, ebben a három napban előjöttek a régi, versenyzőként tapasztalt emlékei, és nagyon boldog, hogy edzőként is átélhette azt az extázist, amit a hazai közönség biztatása és ünneplése ad.

- fogalmazott Bánkuti.
A magyar szabadfogású válogatottból Muszukajev Iszmail megnyerte a 65 kilósok versenyét, a 97 kilogrammos Bajcajev Vlagyiszlav a dobogó második fokára állhatott fel, míg Ligeti Dániel 125 kilogrammban bronzot szerzett.