Vágólapra másolva!
A spanyol Juan Antonio Samaranch májusban visszatér a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöki posztjára.

A NOB szombaton megtartott pekingi ülésén hét tartózkodás mellett 72 igen és négy nem szavazattal megválasztott 62 éves sportvezető 2016 és 2020 között már betöltötte a szervezet alelnöki tisztségét.

Az 1980 és 2001 között a NOB elnökeként tevékenykedett néhai Juan Antonio Samaranch fia a 2006-os és a 2014-es téli olimpia koordinációs bizottságának is tagja volt, a vasárnap záruló pekingi ötkarikás játékok előtt pedig elnökként irányította a testületet. Az 1996 óta a Nemzetközi Öttusa Szövetség első alelnökeként is tevékenykedő Samaranch szombaton dicsérte az olimpián alkalmazott zárt buborékrendszert.

- jelentette ki. A spanyol sportvezető emlékeztetett rá, hogy az olimpia nyitónapján, február 4-én 48 embert kellett elkülöníteni, mivel a tesztjük pozitív eredményt hozott.

Juan Antonio Samaranch ismét a NOB alelnöke lesz Forrás: AFP/Ben Stansall

"Most még két sportoló és további hat hivatalos személy van elszigetelve, remélem, mindegyikük szabadulhat a karanténból a vasárnapi záróünnepségig - mondta. - A zárt rendszer száz százalékban működött" - hangsúlyozta.