Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) felfüggesztette Vlagyimir Putyint tiszteletbeli elnöki tisztségéből.

Az IJF vasárnap közleményben tudatta, hogy az orosz elnököt a sportág nagyköveti posztjáról is felfüggeszti.

A világszövetség pénteken bejelentette, hogy törölte az idei versenynaptárból a májusra tervezett, kazanyi Grand Slam-viadalt.

Az IJF közleményt adott ki Forrás: IJF/Facebook

Vlagyimir Putyin csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadnak célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be.