Bejelentette a visszavonulását a Grand Slam-győztes teniszező

Horizontal FULL LENGTH ACTION
Juan Martín del Potro of Argentina serves against Borna Coric of Croatia during their men's singles third round match at the Shanghai Masters tennis tournament on October 11, 2018. (Photo by Johannes EISELE / AFP)
Vágólapra másolva!
Juan Martín del Potro olimpiai ezüstérmes argentin teniszező szombaton bejelentette, hogy a február 14-én kezdődő Rio de Janeiró-i tornát követően befejezi pályafutását. A 33 éves sportoló makacs térdproblémáival indokolta döntését.

"Tudom, az emberek azt várják tőlem, hogy visszatérjek, de ez inkább búcsú, mint visszatérés. Mindent megpróbáltam, hogy felépüljek, de nem sikerült" - nyilatkozta. Hozzátette, több éve próbálkozik alternatív kezelésekkel, különböző orvosokkal és módszerekkel, mindhiába.

Del Potro úgy fogalmazott, a tenisz az élete, a szenvedélye, de az elmúlt két és fél évben még alvás közben is fájdalmakkal küzd.

Juan Martín del Potro sorozatos sérülésekkel bajlódik Forrás: AFP/Johannes Eisele

Az argentin játékosnak 2018 októberében a sanghaji tornán eltörött a térdkalácsa, legutóbb 2019 júniusában játszott hivatalos mérkőzést, azóta négyszer kellett megoperálni a jobb térdét. Korábban mindkét csuklójával is voltak problémái, ezért 2010 és 2016 között három műtétre volt szüksége.

Del Potro 35 alkalommal játszott döntőt az ATP-sorozatban, 22-szer nyert, 13-szor veszített. Karrierje egyik legjobb éve a 2009-es volt, amikor az amerikai nyílt bajnokságot megnyerte, a Roland Garroson pedig elődöntős volt. A 2016-os riói olimpián döntőt játszott, és ugyanabban az esztendőben tagja volt a Davis Kupa-győztes argentin válogatottnak. A világranglistán a 2018 augusztusában elért harmadik helyezés volt a legjobbja.