Sportágat váltott Liu Shaolin Sándor exbarátnője

Sskate Horizontal
A brit brit Elise Christie lenyúlta Liu Shaolin Sándor védjegyét
Vágólapra másolva!
Nagyjából egy hónapja jelentette be visszavonulását a britek világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázója, Elise Christie, aki korábban egy párt alkotott Liu Shaolin Sándorral. A skót hölgy nem számolt le örökre a sporttal, új kihívást talált magának.

A 31 éves skót sportoló több sérülés után jelentette be a visszavonulását, miután nem volt igazi esélye kijutni a pekingi olimpiára és megszerezni a hiányzó olimpiai medálját.

Christie most Spanyolországban tűnt fel, ahol a világ első elektromos roller bajnokságára készülve tesztelhette az egyik versenygépet. A kétkerekű rollerek akár 100 km/h-s sebességgel is képesek száguldani.

Elise Christie a sor elején a versenyrolleren Forrás: thesun.co.uk

Ha minden a tervek szerint halad, akkor már 2022-ben megrendezhetik az első ilyen versenyt.