Vágólapra másolva!
A férfiaknál a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron, míg a nőknél a tokióban 500 méteren négyesben arany, egyesben ezüstérmes kajakozó Csipes Tamara lett 2021-ben az Év Sportolója. A hagyományos csapatok között a Tokióban bronzérmes női vízilabda-válogatott, míg az egyéni sportágak csapatversenyében a sorozatban harmadik olimpiai aranyérmet nyerő női kajaknégyes lett a legjobb. Az év sportpillanatának 10 ezer szurkolói szavazat után Fiola Attila nyári Eb-gólját választotta meg a szakmai zsűri.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 64. alkalommal választotta meg az év legjobbjait. A tavalyi elmaradt gála után idén ismét komolyabb műsorral készültek a szervezők a Nemzeti Színházban: 15 szereplő részvételével négy produkció volt látható. A többek között 21 táncossal egy különleges elődadást is bemutattak, a színpad tíz másodpercenként alakult át sportpályákká, miközben megidézték 2021 legnagyobb sportpillanatait.

Összesen 366-an szavazhattak, és volt miből, illetve kiből választani, hiszen az év legfontosabb eseményén, a tokiói olimpián, például az elmúlt 25 év legjobb szereplésével tündököltek a magyar sportolók.

Az idei gálának is volt díszvendége, mégpedig a korábbi profi országúti kerékpáros, az ír Stephen Roche személyében, aki 1987-ben megnyerte a Giro d'Italiát, a Tour de France-t, valamint az országúti világbajnokságot is. Szereplése abból a szempontból volt indokolt, hogy idén májusban Budapestről rajtol az olasz körverseny, a gálán ki is állították a Giro hatalmas trófeáját.

A gála, természetesen, a Himnusz eléneklésével kezdődött, amit a népszerű énekes, Tóth Gabi tett meg nagyzenekari kísérettel.

A férfiaknál a karrierjét olimpiai aranyéremmel lezáró birkózó, Lőrincz Tamás, a Tokióban 200 méter pillangón ugyancsak aranyérmes úszó, Milák Kristóf, valamint a történelmi, harmadik egyéni ötkarikás aranyérmet nyerő kardvívó, Szilágyi Áron került be az első háromba. A díjat pedig a férfi kardvívás egyetlen háromszoros olimpiai bajnoka, Szilágyi Áron vehette át.

Szilágyi Áron kardvívó (elöl), miután átvette az Év Férfi Sportolója díjat Pézsa Tibor világ- és olimpiai bajnok kardvívótól (hátul) az M4 Sport - Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2022. január 6-án Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Nagy öröm számomra, hogy itt állhatok. Köszönöm a kedves szavakat, és a sportújságíróknak, hogy rám szavaztak. Köszönöm a családomnak és a Vasas-családnak is. Gratulálok minden magyar sportolónak, akiknek a sikereinek örülhettem magam is" - mondta Szilágyi Áron, aki legalább ilyen sikeres évet kívánt 2022-re is.

A nőknél a kajaknégyessel aranyérmes Csipes Tamara és Kozák Danuta került a legjobbak közé, előbbi 500 méteren egyesben egy ezüstérmet, míg utóbbi Bodonyi Dórával párban ugyancsak 500 méteren egy bronzérmet is szerzett. A lista harmadik szereplője a kerékpáros Vas Kata Blanka, aki negyedik lett a tokiói mountainbike versenyben, és az országúti világbajnokság mezőnyversenyében is. A díjat Csipes Tamara vehette át Stephen Roche-tól, aki éppen tíz évvel ezelőtt már volt az Év Sportolója.

Csipes Tamara kajakozó az Év Női Sportolója díjazottja az M4 Sport - Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2022. január 6-án Forrás: MTI/Illyés Tibor

Mint mondta, örül és jólesik neki az elismerést, de kicsit kellemetlen számára, hogy egy népszerűségi szavazáson különbséget tesznek győztesek és győztesek között.

- mondta a díjjal a kezében.

Az év edzője díjért Csipes Ferenc (kajak-kenu), Decsi András (vívás) és Selmeci Attila (úszás) közül került ki, mindannyian olimpiai bajnokok (Csipes Tamara és a női kajak négyes, Szilágyi Áron és Milák Kristóf személyében) felkészítőiként pályáztak az elismerésre. Az Év edzője végül Decsi András lett, aki tanítványainak, családjának és a vívás világába őt bevezető édesapjának mondott köszönetet az elismerésért.

Decsi András vívóedző, az Év Edzője díjazottja az M4 Sport - Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2022. január 6-án Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az év csapata címre a hagyományos csapatsportágakban a férfi labdarúgó-válogatott, valamint a férfi és női vízilabda-válogatott pályázott. Az elismerést végül a tokióban a sportág első olimpiai érmét megszerző női pólósok vehették át.

A magyar női vízilabda-válogatott története első olimpiai érmét szerezte Tokióban Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az egyéni sportágakban az olimpiai bronzérmes férfi kardcsapat, a vb-ezüstérmes férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltó és az 500 méteren olimpiai bajnok női kajak négyes esélyes tagjai közül került ki a győztes, és nem meglepő módon a zsinórban harmadik olimpiai aranyérmet nyerő kajakosoknak tapsolhattak az egybegyűltek. Csipes Tamara, Kozák Danuta, Bodonyi Dóra és Kárász Anna közül előbbi beszélt, aki elmondta, nagyon örülnek, hogy a minden évben szállított sikerek után most először a női kajak négyest látták a legjobbnak az újságírók.

Az év sportpillanata díjra a szurkolók több mint 10 ezer szavazata alapján Fiola Attilának a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon a franciák ellen lőtt gólja, Szilágyi Áronnak a tokiói olimpia kard egyéni döntőjében bevitt döntő tusa, valamint az a momentum maradt versenyben, amikor Valter Attila az idei a Giro d'Italián összetettben átvette a vezetést. A díj odaítéléséről már szakmai zsűri döntött: és a nyári foci-Eb legemlékezetesebb pillanatáért járt a gyönyörű váza, amit csapattársa, Schäfer András vett át.

Az év fogyatékkal élő sportolója a férfiaknál Kiss Péter Pál a magyar parasport első kajakozó aranyérmese, a Tokióban ezüstérmes Osváth Richárd vívó és az immár kétszeres paralimpiai bajnok Pálos Péter asztaliteniszező közül, a történelmi aranyat nyerű Kiss Péter Pál vehette át a díjat.

A nőknél Ekler Luca távolugró, Konkoly Zsófia és Pap Bianka úszó volt a jelöltek hármasa. Ratko Kovacic, az Európai Paralimpiai Bizottság elnöke pedig utóbbinak, a Tokióban 100 méter háton aranyérmes Pap Biankának a nevét olvasta fel.

Pap Bianka úszó (b) átveszi az Év Fogyatékos Női sportólója díjat Raymon Blondeltől, az Európai Paralimpiai Bizotság elnökétől (k) és Urr Anitától, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkárától (j) az M4 Sport - Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2022. január 6-án Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az év fogyatékkal élő csapata a női kerekesszékes vívóválogatott, a női paraúszó-váltó, illetve a parabocsa vegyespáros közül került ki. A díjat a tokiói olimpián bronzérmes vívók kapták: Danyi Gyöngyi, Hajmási Éva Andrea, Krajnyák Zsuzsanna és Veres Amarilla.

Veres Amarilla, Dani Gyöngyi és Krajnyák Zsuzsanna (b-j), a paralimpiai női párbajtőrcsapat tagjai, az Év Fogyatékos Csapata az M4 Sport - Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2022. január 6-án Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Illyés Tibor

Az év e-sportolója díjra a Magyar E-Sport Szövetség (HUNESZ) javaslata alapján Birgány Adrián Raisy és Blazsán Patrik volt esélyes, a díjat pedig utóbbi, a virtuális autóversenyző kapta, aki 2020-ban is díjazott lett.

Blazsán Patrik (b) átveszi az Év E-sportolója díjat Farkas Bertalan űrhajóstól (k) (k) és Gyulay Zsolttól, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójától (j) az M4 Sport - Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2022. január 6-án Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Illyés Tibor

Az év szabadidősport-rendezvénye a debreceni Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa lett. További jelelötek voltak: a Balaton-átevezés, az Újpesti Futó és Kerékpáros Fesztivál, valamint az Ultrabalaton futóverseny.

Az MSÚSZ életműdíját a karrierjét az Aranycsapat tagjaival együtt kezdő, majd a kényszermunkatáborokat is megjáró, végül a magyar válogatottban kétszer is bemutatkozó, magyar bajnok és kupagyőztes, a Vasassal BEK-elődöntő és kétszeres Közép-európi Kupa-győztes Raduly József kapta. A 94 éves korábbi sportember a legidősebb élő magyar válogatott labdarúgó.