Vágólapra másolva!
Szerdán betöltötte a harmincötödik életévét a legtöbb ötkarikás aranyéremmel rendelkező élő olimpikonunk, Kozák Danuta, ami egyben azt is jelenti, a hatszoros győztes kajakozó ettől a naptól jogosult az olimpiai életjáradékra.

Az elképesztő sikerekbe fektetett évtizedes munkát busásan honorálja a magyar állam:

a következő hónaptól kezdve havi 2 905 920 forinttal gazdagodik Kozák,

aki a nyári tokiói játékokon a kajaknégyessel aratott diadalával a bajnoki címeket tekintve a valaha volt legeredményesebb női versenyzőnk lett - írja a Blikk.

– mondta meghatódva a négyes sikere után Kozák.

A kiemelkedő eredményeket többféle módon jutalmazza az állam. Az egyszeri jutalom összegét Tokió előtt emelték meg, így Japában az aranyérem 50, az ezüst 35,7, a bronz 28,5 millió forintot ért, de még a nyolcadik helyezettek is 2,8 millió Ft-ot kaptak. Ezen felül a dobogósok a jelenlegi szabályozás szerint 35 éves koruktól életük végéig részesülnek az életjáradékban. Az aranyéremért járó összeg az előző évi bruttó átlagkeresetnek felel meg, ami jelenleg havi 403 600 forint, míg az ezüstért ennek a hetven, a bronzért az ötven százaléka jár (282 520, illetve 201 800 Ft). 2018 óta ráadásul minden egyes éremért kifizetik a teljes összeget a sportolóknak.

Mostantól kapja havi 2,9 milliós életjáradékát Kozák Danuta Forrás: AFP

Mivel Kozák hat elsősége mellett egy-egy ezüsttel és bronzzal – utóbbit szintén Tokióban nyerte, K2 500 m-en – is büszkélkedhet, esetében a járadék összege megközelíti a hárommillió forintot. Nála többet csak

a nemrég a 101. születésnapját ünneplő, ötszörös arany-, háromszoros ezüst- és kétszeres bronzérmes tornászlegenda, Keleti Ágnes kap, havi 3 269 160 Ft-ot.

Az életjáradékra a dobogósokat felkészítő edzők is jogosultak, 2019 óta pedig az ő jövedelmük is megegyezik a sportolókéval.

Ez Kozákéknak is jó hír volt, hiszen az FTC kajakosának trénere 2013-ban lett a későbbi férje, Somogyi Béla, aki a 2016-os, riói olimpián bezsebelt három arany, illetve a tokiói sikerek után havi 1 816 200 Ft-ra jogosult.

Fontos megjegyezni még az életjáradék kapcsán, hogy abból az érmesek özvegyei is részesülnek: alapvetően az összeg fele részét kaphatják, közös kiskorú gyermekük nagykorúvá válásáig pedig annak egészére jogosultak.

Ők kapják a legnagyobb összeget

Keleti Ágnes (torna) öt arany, három ezüst, két bronz 3 269 160 Ft
Kozák Danuta (kajak-kenu) hat arany, egy ezüst, egy bronz 2 905 920 Ft
Kovács Katalin (kajak-kenu) három arany, öt ezüst 2 623 400 Ft
Egerszegi Krisztina (úszás) öt arany, egy ezüst, egy bronz 2 502 320 Ft
Dusev-Janics Natasa (kajak-kenu) három arany, két ezüst, egy bronz 1 977 640 Ft