Három év után jutott ismét döntőbe a súlyos sérülésből visszatérő teniszező

tennis Horizontal
A volt világelső Andy Murray szetthátrányból fordítva megverte Reilly Opelkát
Vágólapra másolva!
A volt világelső Andy Murray szetthátrányból fordítva megverte Reilly Opelkát a sydneyi keménypályás tenisztorna férfi versenyében, így több mint két év után ismét döntőt játszhat ATP-viadalon. A nőknél Barbora Krejcikova hét meccslabdát hárítva búcsúztatta Anett Kontaveitet.

A szabadkártyával indult Murray, aki jelenleg 135. a világranglistán, legutóbb 2019 októberében szerepelt fináléban, akkor meg is nyerte az antwerpeni tornát.

Az évek óta csípősérüléssel bajlódó skót játékos hónapok óta úgy nyilatkozik, hogy hamarosan ismét jó eredményeket fog elérni, és ezen a héten bizonyítást is nyertek a szavai, remek teljesítménnyel menetelt a legjobb négyig.

A volt világelső Andy Murray szetthátrányból fordítva megverte Reilly Opelkát Forrás: AFP/David Gray

Bár az első szettet amerikai riválisa nyerte pénteken rövidítésben, Murray a folytatásban is nyomás alá helyezte Opelka szervajátékait - mindig is jól játszott a nagy adogatók ellen -, és ennek meg is lett az eredménye egy-egy brék formájában.

Murray pályafutása 47. tornagyőzelmére tör a szombati fináléban.

Az első helyen kiemelt Aszlan Karacev lesz Andy Murray ellenfele a sydneyi keménypályás tenisztorna férfi versenyében.

A tavalyi Australian Openen elődöntős orosz játékos pénteken 3 óra 7 perces csatában verte a harmadikként rangsorolt brit Daniel Evanst úgy, hogy a második szett rövidítésében három meccslabdát elpuskázott.

A nőknél a Roland Garros-győztes cseh Krejcikova nagyon gyengén kezdett az észt Kontaveit ellen, de a 6:0-ra elvesztett első szett után magára talált és kiharcolta a döntő játszmát. Ebben 5:6-nál három mérkőzéslabdát is hárított, majd a rövidítésben további négyet, és végül 2 óra 32 perc után fogadhatta ellenfele gratulációját.

A szombati döntőben a spanyol Paula Badosa lesz Krejcikova riválisa.

Eredmények:

férfiak (521 ezer dollár összdíjazás):

elődöntő:
Murray (brit)-Opelka (amerikai, 4.) 6:7 (6-8), 6:4, 6:4

Karacev (orosz, 1.)-Evans (brit, 3.) 6:3, 6:7 (13-15), 6:3

nők (704 ezer dollár összdíjazás):

elődöntő:
Krejcikova (cseh, 3.)-Kontaveit (észt, 4.) 0:6, 6:4, 7:6 (14-12)
Badosa (spanyol, 5.)-Kaszatkina (orosz) 6:2, 6:2