Kialakult a Davis-kupa-döntő párosítása

tennis Horizontal
Russia's Daniil Medvedev celebrates at the end of the men's singles semi-final tennis match between Russia and Germany of the Davis Cup tennis tournament at the Madrid arena in Madrid on December 4, 2021. (Photo by PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP)
Vágólapra másolva!
Az orosz csapat jutott másodikként döntőbe a tenisz Davis Kupában, mivel a szombati elődöntőben két egyest követően behozhatatlan, 2-0-s előnyre tett szert a német együttes ellen Madridban. Az oroszok vasárnap 16 órakor vívják a finálét a horvátokkal.

Az első egyesben Dominik Koepfer az első szettben még komoly ellenállásra kényszerítette Andrej Rubljovot, aki aztán a folytatásban már hengerelt és 49 perc alatt nyert. Következett Danyiil Medvegyev és Jan-Lennard Struff csatája, ez is két játszmában dőlt el 66 perc alatt.

Az oroszok hatodszor játszanak döntőt a DK-ban, melyben 2002 és 2006 után harmadszor győzhetnek. Az iidei tornát a magyar csapattal egy csoportban kezdő horvátok eddig háromszor döntőztek a Davis-kupában, 2005-ben és 2018-ban megnyerték a sorozatot, míg 2016-ban kikaptak a fináléban Argentínától.

Eredmény, elődöntő:
Orosz csapat-Németország 2-0 - állás a két egyes után
Andrej Rubljov-Dominik Koepfer 6:4, 6:0
Danyiil Medvegyev - Jan-Lennard Struff 6:4, 6:4

pénteken játszották:
Horvátország-Szerbia 2-1