Vágólapra másolva!
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a Borsnak elmondta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) legfelső vezetése, Kulcsár Krisztián elnökkel az élen az olimpia előtt két héttel tudatta velük, hogy nem engedélyezi Milák Kristóf edzője, Selmeci Attila, továbbá tizenkét sportolójuk és sportszakemberük kiutazását Tokióba.

Milák Kristóf aligha nyert volna arany- és ezüstérmet a tokiói olimpián, ha nincs ott mellette az edzője, Selmeci Attila. Márpedig Selmeci kis híján lemaradt az ötkarikás játékok előtti felkészülési időszakról, mert a MOB fegyelmezni akarta.

Az olimpiai bajnok Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke elmondta, hogy az olimpia előtt két héttel tudatták velük, hogy nem engedélyezik Selmeci Attila, továbbá tizenkét sportolójuk és sportszakember kiutazását. Az indoklás szerint

Azt kommunikálták, hogy a küldöttség vezetője, illetve covid-szakértője a csapat nagy létszáma miatt csak egy másik repülőjáraton utazhat, mert nincs üres hely. Aztán amikor a hullámok elültek, a 15 személy mégis útra kelhetett, az adminisztrációs hibák elsimultak, és hirtelen találtak üres széket is a repülőn.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke és az olimpiai bajnok milák Kristóf Forrás: MTI/Mohai Balázs

Mik ezek a minimumkritériumok? A MOB által előírt friss erkölcsi bizonyítványt, egy éven belül négy negatív doppingvizsgálatot, egy drogtesztet, egy orvosi szűrővizsgálatot és egy antidopping-továbbképzésről szóló igazolást kellett mellékelni. Ezen okmányok begyűjtése, a teljes adminisztráció elméletileg a MOB feladata lenne, ám azt "kiszervezte" a szövetségekhez, így az úszókhoz is. Tény, hogy Selmeci – annak ellenére, hogy akkor is edzőtáborban készült Milákkal – meghallgatta a Hunado majd kétórás online-előadását, de az adminisztrációs linken a neve nem jelent meg.

– folytatta Wladár. Megjegyzendő, Selmeci a legprecízebb, kiemelkedően szabálykövető az úszóedzők társadalmában. Az utóbbi években kötelező jelleggel többször végighallgatta az említett előadásokat, azaz képben volt."

Selmeci Attila szerencsére időben kiutazhatott Tokióba Forrás: musz.hu

Az úszószövetség valamennyi igazolást időben prezentálta, a MOB pedig jelezte, az anyagok valóban befutottak, apró adminisztrációs elcsúszások fordulhattak elő. A kis malőr miatt edzője nélkül Milák kihagyta volna a Japánban megejtett „finomhangolás" létfontosságú 11 napját, a versenyeit károsan befolyásolta volna Selmeci letiltása.