Vágólapra másolva!
A tatai nővér már győzött abban a csatában, ami most Csollány Szilveszterre vár. Nagy Gergelyné Hajnalka most üzent a bajnoknak és családjának.

Csollány Szilvesztert december 3-án a koronavírus szövődményeként tüdőgyulladással szállították a soproni kórházba. Az 51 éves tornász állapota olyan súlyossá vált, hogy lélegeztetőgépre került. Jelenleg Budapesten kezelik. Felmerült, hogy műtüdőeljárással menthetik meg az életét. Pontosan azzal a módszerrel, amivel Nagy Gergelyné Hajnalka tatai nővért is megmentették az orvosok. A 105 napot intenzíven, 42 napot lélegeztetőgépen harcoló hős ápoló üzent az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornásznak és családjának - olvasható a Kemma.hu oldalán.

A 68 napig mélyaltatásban tartott nővér nagyon érzelmekkel teli szavakat intézett a bajnokhoz és hozzátartozóihoz.

– fejtette ki Hajnalka, aki szerint a pozitív gondolatok nagyon fontosak most.

− üzente a nővér.

Csollány Szilveszter 16 évvel ezelőtt gyűrűn nyert olimpiai bajnokságot Forrás: AFP/Damien Meyer

Nagy Gergelyné Hajnalka megkeresésünkre saját állapotával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a mai napig nem gyógyult, sosem lesz már olyan, mint régen volt.

– fejtette ki a tatai Árpád-házi Szent Erzsébet Kórház mozgásszervi rehabilitációs osztályának ápolója.

Műtüdőeljárás, vagyis az ECMO, extrakorporális membránoxigenizáció, lényegében egy műtüdőeljárás, amely a beteg testén kívül végzi el a vörösvértestek mesterséges oxigénellátását és a szén-dioxid eltávolítását. (A hagyományos lélegeztetőgép ezzel szemben „csak" oxigént továbbít a tüdőbe, és elszállítja onnan a szén-dioxidot.)