Vágólapra másolva!
A Magyar Úszó Szövetségben viselt mindkét tisztségéről lemondott és távozik a sportéletből Turi György edző, akit több korábbi tanítványa, köztük a négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László is azzal vádolt meg, hogy éveken át rendszeresen verte őket a magát cárnak hívató edző.

Turi György egy közleményben jelezte, hogy "kezelhetetlenné vált a helyzete", és a magyar úszósport, a magyar szövetség, valamint az őt foglalkoztató Kőbánya SC érdekeit szem előtt tartva a lemondás mellett döntött.

Turi György lemondó nyilatkozata Forrás: SzPressz Hírszolgálat

Turi módszereiről előbb Cseh László beszélt megrázó részletességgel, majd egyre több korábbi Turi-tanítvány - Kozma Dominik, Dara Eszter, Kiss Noémi - is hasonló történetekről számolt be. Ezekben megegyező elem volt, hogy Turi éveken át testi és lelki terrorban tartotta a tanítványait, így próbálva meg a lehető legjobb teljesítményt kihozni belőlük.

Turi döntéséhez a végső lökést az Origón november 23-án megjelent Én vagyok az egyik úszófiú, akit Turi György a WC-ben szadista módon megvert című cikk jelenthette, ami országos visszhangot kapott. A Magyar Úszó Szövetség korábban vizsgálóbizottságot állított fel a történtek feltárására. Turi azonban nem várta meg a belső vizsgálat végét, hanem a lemondás mellett döntött.