Elmarad a téli Universiade

Russia Universiade
5694346 07.11.2018 People walk on the embankment of Yenisey river in Krasnoyarsk, Russia, November 9, 2018. The Siberian city of Krasnoyarsk will host the 29th Winter Universiade on March 2-12, 2019. Alexandr Kryazhev / Sputnik
Vágólapra másolva!
A koronavírus omikron variánsának megjelenése miatt nem rendezik meg a téli Universiadét, melyre decemberben került volna sor a svájci Luzernben.

Az egyetemisták és főiskolások seregszemléjét a pandémia miatt januárról halasztották decemberre, szeptemberben pedig a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) és a szervezőbizottság azt közölte, hogy minden résztvevőnek kötelező lesz felvennie a koronavírus elleni oltást.

A luzerni Universiadéra 58 ország - köztük Magyarország hat versenyzővel - jelezte részvételi szándékát.

Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy mikor rendezik meg az eseményt, de a téli Universiadékra a jövőben már megújult névvel, Egyetemi Világjátékokként kerül majd sor.