Nézze meg Cseh László megható búcsúvideóját

CSEH László
Budapest, 2021. október 8. A tokiói olimpia után visszavonult Cseh László (k) búcsúztatása a Duna Arénában zajló rövidpályás világkupa második napján, 2021. október 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A Duna Arénában zajló rövidpályás világkupa második napján a pályatársak és a közönség is elköszönt a visszavonuló Cseh Lászlótól.

A többek között négyszeres olimpiai ezüst- és kétszeres bronzérmes, világ- és Európa-bajnok klasszist álló ovációval, hosszan tartó tapssal fogadta a közönség, majd az ünnepelt mind a négy úszásnemben teljesített egy hosszt.

Először pillangón pályatársával, a hozzá hasonlóan a tokiói játékok után visszavonult, a közönség soraiból "meglepetésszerűen" kiválasztott Bernek Péterrel tempózott, majd a 200 méter hát 1980-as, moszkvai olimpiai aranyérmese, Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke csatlakozott hozzá.

Ezt követően jött a 84 esztendős Kiss Miklós, aki az alapokra tanította Cseh Lászlót, ő mellen úszott a klasszissal. Pályafutása utolsó hosszára a világkupán részt vevő magyar úszók - akikhez csatlakozott a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka is - kísérték el Cseh Lászlót, a célba érkezést követően pedig közös vizes "pancsolás" következett, sőt, miután kiszállt a medencéből profi úszótól ritkán, a strandokon annál gyakrabban előforduló "bombával" Cseh László még visszaugrott.

Chad le Clos is üzent a bajnoknak: