Vágólapra másolva!
A PreVital Szőlőskör 50 kilométeres távján egy autó elgázolta az ultrafutó Lubics Szilviát, akit az eset után kórházba kellett szállítani.

Az ismert magyar ultrafutó a közösségi oldalán számolt be a történetről.

„Egyszer csak a "semmiből" egy nagy ütést éreztem hátulról a csípőmön, a következő pillanatban pedig a levegőben voltam. Az aszfaltra érkeztem, ahová bevertem a fejem" - írta a Facebookon Lubics Szilvia, aki elmondása szerint hirtelen megmozdulni sem tudott, el kellett telnie pár másodpercnek, mire felfogta, mi történt.

Lubics Szilva szerencsére megúszta kisebb sérülésekkel Forrás: AFP/2017 Getty Images/Ezra Shaw

A futótársaim azonnal a segítségemre siettek, köztük egészségügyi szakemberek is. Az eszméletemet nem vesztettem el, tudtam mozgatni mindegyik végtagomat, így amennyire lehet, az első sokk után némileg megnyugodtam. Már a mentőautóban fekve tört rám a sírás, amikor a gyerekekre gondoltam, és átfutott rajtam, hogy mekkora baj is történhetett volna" - áll az ultrafutó beszámolójában, akit mentősök a veszprémi kórházba szállítottak további vizsgálatokra.

Lubics Szilvia szerencsére néhány zúzódással és kisebb fejsérüléssel megúszta.

Az ultrafutó beszámolójából kiderült, hogy a szabályoknak megfelelően az út jobb oldalán futottak a versenyzők, egymás mögött, egy oda-vissza szakaszon, tehát az út mindkét oldalán voltak futók. Az úton több tábla is ki volt helyezve, ami jelezte a versenyt, és fokozott figyelmet kért az autósoktól. Aki Lubics Szilvát elütötte, meg sem tudott állni azonnal, még az előtte futó versenyző karjának is nekicsapta a visszapillantó tükrét.