Rapport harmadik lett a sakkozók stavangeri szuperversenyén

Rapport Richárd, sakk, világkupa
Rapport Richárd harmadik lett a sakkozók stavangeri szuperversenyén
Vágólapra másolva!
Rapport Richárd a harmadik helyen végzett a sakkozók stavangeri szuperversenyén, miután a pénteki, utolsó fordulóban a sötét bábukat vezetve a klasszikus játszmában kikapott az iráni, de francia színekben versenyző Alireza Firudzától a viadal honlapjának beszámolója szerint.

Legyőzője a szerzett három ponttal 18 pontos lett, így megelőzte a magyar sakkozót, aki 16,5 ponttal zárta a hat nemzetközi nagymestert felvonultató versenyt. Rapport a klasszikus partikat tekintve összteljesítményével megdöntötte az eddigi 2763-as magyar értékszám-rekordot, amelyet Lékó Péterrel közösen tartott ez év februárja óta.

Rapport Richárd harmadik lett a sakkozók stavangeri szuperversenyén Forrás: Lennart Ootes/Lennart Ootes


A norvégiai szuperversenyen mindenki kétszer találkozott mindenkivel, és a tíz forduló alapján hirdettek végeredményt. A tornagyőzelmet a világbajnoki címvédő, a korábban Stavangerben 2016-ban, 2019-ben és 2020-ban is első norvég Magnus Carlsen szerezte meg 19,5 ponttal úgy, hogy a befejező körben a remit követő rövidített játszmában sötéttel legyőzte világbajnok-jelölt kihívóját, az orosz Jan Nyepomnyascsijt. A két sakkozó ősszel vívja meg párharcát a vb-titulusért.

A torna végeredménye: 1. Magnus Carlsen (norvég) 19,5 pont, 2. Alireza Firuzja (francia) 18, 3. Rapport Richárd 16,5, 4. Jan Nyepomnyascsij (orosz) 12, 5. Szergej Karjakin (orosz) 10, 6. Aryan Tari (norvég) 7