Vágólapra másolva!
A Zajo Dhaulagiri Expedíció keretében elindult az Eseményhorizont hegymászó csapat két alpinistája – Klein Dávid és Suhajda Szilárd –, hogy megmásszák a Himalájában „Viharok hegyeként" is ismert, 8167 méter magas csúcsot oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül.

A két hegymászó szerda este indult el Budapestről Nepálba, ahova egy hosszú repülőút után csütörtökön érkeznek meg. Innen néhány napnyi ügyintézés után egy kisebb helyi járattal repülnek tovább Pokharába, majd terepjáróval folytatják majd útjukat. Végül, további egy hét alatt, gyalogosan érnek majd fel a hegy alaptáborába szeptember közepe körül.

Suhajda Szilárd (balra) és Klein Dávid már összeszokott mászópárost alkotnak Forrás: Eseményhorizont / Zajo Dhaulagiri Expedíció

Ezt követően nagyjából egy hónapig úgynevezett akklimatizációs köröket hajtanak végre a hegyen az alpinisták, vagyis a hegyen fel-le ingázva egyre magasabban építenek ki táborokat. Azt remélik, hogy az akklimatizációs körök során éjszakáznak és felszerelést tudnak majd elhelyezni az 5850 méteren található egyes, a 6400 méteres kettes, és a 7400 méter magas hármas táborban is, mielőtt – egy többnapos pihenőt követően – megkezdik a csúcsmászást. A hegymászók a magaslati táborokban sátrat állítanak, amelyekben élelmet, a főzéshez szükséges gázt és egyéb eszközöket hagynak.

A csúcsmászás pontos dátumát az akklimatizáció gyorsasága és a helyi időjárási viszonyok is befolyásolják, de a tervek szerint október elején/közepén várható.