Visszavonulhat a másfél mázsás Hakuho, aki minden idők legeredményesebb szumósa

Hakuho to withdraw from the tournament Horizontal
A 36 éves, mongol születésű sportoló karrierje során 45 kiemelt tornát nyert
Vágólapra másolva!
Makacs térdsérülése miatt várhatóan visszavonul Hakuho, minden idők legeredményesebb szumósa.

A 36 éves, mongol születésű sportoló karrierje során 45 kiemelt tornát nyert,

ám az utóbbi években térdpanaszai miatt alig tudott versenyezni.

A japán média hétfői beszámolói egy Hakuhóhoz közel álló forrásra hivatkozva közölték a szumós visszavonulással kapcsolatos terveit.

Hakuho azok után, hogy hat versenyt kihagyott, júliusban veretlenül, 15-0-s mérleggel megnyerte a nagojai tornát, ám a hírek szerint a jövőben így is inkább saját szumóistállója megnyitására koncentrál majd. Erre azok után lesz lehetősége,

hogy 2019-ben megkapta a japán állampolgárságot.

A 36 éves, mongol születésű sportoló karrierje során 45 kiemelt tornát nyert Forrás: The Yomiuri Shimbun via AFP/Yomiuri/Kanji Tada

A Monkhbatyn Davaajargal néven született versenyző karrierje során 1187 győzelmet aratott, ebből 1093-at a legmagasabb divízióban.

Ő a sportág 69. jokozunája, 2007 júliusában kapta meg a rangot, egy évvel azután, hogy megnyerte első nagy tornáját.

Pályafutása első éveiben hatalmas csatákat vívott honfitársával, az ugyancsak jokozuna Aszasorijuval, utóbbi 2010-es visszavonulása után pedig gyakorlatilag egyeduralkodója lett a sportágnak.

A sportolóknak minden versenyen meg kell küzdeniük a korábban elért rangjukért Forrás: The Yomiuri Shimbun via AFP/Yomiuri/Koichi Nakamura

A szumóban - mely Japán egyik nemzeti sportja - a sportolóknak minden versenyen meg kell küzdeniük a korábban elért rangjukért, egy számukra negatív eredménnyel záruló torna után a kivívott pozíciójukat elvesztik, így az előrelépés nagyon nehéz.