Vágólapra másolva!
A péntek délutáni középfutamos programban érdekelt négy magyar hajó mindegyike kiharcolta a döntőbe jutást a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságon, s ez egyben azt is jelenti, hogy az első finálés napon, szombaton minden éremcsatában lesz piros-fehér-zöld egység.

Magyar részről a szegediek mindössze 16 éves tehetsége, Kiss Ágnes kezdte a délutáni középfutamokat C-1 500 méteren, mégpedig nem is akárhogyan. Az élete első felnőtt világversenyén szereplő, ifjúsági világbajnok kenus, a magyar küldöttség legfiatalabb versenyzője remekül teljesített hétfős futamában, amelyből az első három lépett tovább a szombati fináléba. Már féltávnál is az élboly tagja volt, 350 méternél pedig átvette a vezetést, s bár ellenfelei a hajrában szorongatták, és rosszul is rúgta be a hajóját, sikerült megtartania az első helyet.

A 16 éves Kiss Ágnes a kajak-kenu világbajnokság női kenu egyesek 500 méteres versenyének középdöntőjében Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

"Az előfutamom nem sikerült túl jól, így egyáltalán nem számítottam arra, hogy itt győzni tudok. Nagyon örülök, hogy össze tudtam magam szedni, és egy ilyen jó pályával bekerültem a döntőbe." - mondta a fiatal versenyző, hozzátéve, hogy a fináléra nem tűz ki maga elé konkrét célt, csupán annyit, hogy szeretne egy nagyon jó pályát menni.

A másik három magyar érdekeltségű középfutamban is az első három hely ért döntőt, de ezekben a számokban majd vasárnap rendezik az éremcsatát.

A győriek párosban világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok, olimpiai ötödik kenusa, Balla Virág délelőtt, az előfutamban lemaradt az egyenes ági továbbjutásról, de most sikerült javítania. Végig jó tempóban lapátolt, s végül a kanadai Katie Vincent mögött beérve, második helyével biztosította a helyét a legjobbak között.

"Nagyon izgultam, hogy sikerül-e bejutnom a döntőbe.

- nyilatkozott Balla, aki a folytatást illetően nem akart találgatásokba bocsátkozni.

Balla Virág, a győriek Európa-bajnok kenusa Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

"Nagyon nehéz megjósolni, hogy mi fog történni a döntőben, mert

változékony az időjárás, az egyik percben még süt a nap, a másikban már csöpög az eső, hol szembeszél fúj, hol oldalszél.

Mindenre fel kell készülni, én pedig úgy jöttem ide, hogy kihajtom magam. Meglátjuk, ez mire lesz elég." - tette hozzá.

A tokiói játékokon negyedik Csizmadia Kolos már első pályáján is nagyszerűen mozgott K-1 200 méteren, akkor második lett, délután pedig, immár szakadó esőben, sikerült még előrébb lépnie, megnyerte a középdöntőt. Ebben a számban a népes mezőny miatt mindenkinek vízre kellett szállnia a középfutamban.

- mondta az Angyalföldi VSE kajakosa.

Csizmadia Kolos már a tokiói olimpián is kirobbanó formában volt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Férfi K-2 500 méteren - amely régi-új szám lesz a 2024-es párizsi olimpián - a győriek duója, az egyesben ötkarikás bajnok Kopasz Bálint és Erdőssy Csaba délelőtt lemaradt az első helyről, s ezzel az egyenes ági továbbjutásról, de délután javítani tudott. Nagy volt a csata a három továbbjutó pozícióért, de a magyarok kicsit kiemelkedtek a mezőnyből, s győzelmükkel ott vannak a fináléban.

Szombaton már döntőket is rendeznek a vb-n - az M4 Sport élőben közvetít -, a 12 szám mindegyikében lesz magyar hajó.