Vágólapra másolva!
Szilágyi Áron állja a sarat. Az immár háromszoros olimpiai bajnok kardvívó fenomén soha nem tagadta, hogy nem éli annyira a felfokozott érdeklődést, Tokió óta mégis szinte megállás nélkül meghívásoknak tesz eleget. Szilágyi Áron meg sem próbálta megtippelni, hány interjút adott az elmúlt hetekben, azt viszont elmondta, hogy volt egy kérdés, amit szinte mindenki nekiszegezett.

"Még át sem vettem az aranyérmemet, amikor

már mindenki Párizzsal nyaggatott"

- mondta nevetve a sporttörténelmi tettet végrehajtó kardvívó a Mol Csapat kérdésére.

főleg azért nem, mert még az sem igazán ülepedett le bennem, hogy mit értem el Tokióban."

Ebben szerencsére tudunk segíteni: a kardvívás történetének legeredményesebb versenyzője lett Szilágyi Áron, aki olyan legendákat előzött meg, akik mindig is a példaképei voltak.

Szilágyi Áron immár háromszoros olimpiai bajnok Fotó / Mediaworks

"Őszintén szólva talán soha nem fogom úgy érezni, hogy egy lapon kellene emlegetni a nevemet a sportág történetének legnagyobb alakjaival.

Én nem tartom magam sem a vívás Muhammad Alijának, sem a Federerjének, nem tartom magam újító zseninek sem. Rendkívül büszke vagyok arra, amit elértem,

de nem gondolok magamról mást, mint az olimpia előtt. Ugyanaz a vívó vagyok, és úgy gondolom, ez így is van rendjén."

Szilágyi Áron már betöltötte a harmadik ikszet – 31 éves –, de egyelőre még eszébe sem jut a visszavonulás, sőt rövid-, közép- és hosszú távú tervei is vannak, azaz bőven nem végzett még a kardvívással. Itt azonban felmerül egy kérdés: honnan merít motivációt egy olyan sportoló, aki zsinórban három olimpián tudott legyőzhetetlen maradni.

"Nem volt még időm alaposan eltöprengeni ezen a kérdésen, de pedzegetek gondolatcsírákat azzal kapcsolatban, hogy mik lehetnek megfelelő ösztönzők számomra.

Adja magát, hogy még nincs egyéni világbajnoki címem, és őszintén szólva zavarna, ha úgy kellene visszavonulnom, hogy ezt az érmet nem tudhatom a vitrinemben." Ez azonban már középtávú terv, Párizsról nem is beszélve,

ezért inkább a következő időszak jár a fejemben. Annál is inkább, mert emlékszem rá, hogy amikor a londoni játékok után lementem az első edzésre, az első asszóban olyan csúnyán elvertek friss olimpiai bajnokként, hogy csak szédelegtem. Akkor jöttem rá, hogy hiába vagyok olimpiai bajnok, a pengém magától egyetlen tust sem fog beadni, a cipőm pedig egyet sem lép magától a páston - magyarázta Áron.

A MOL Csapat vívólegendája már többször elmondta, hogy minden asszó fejben dől el. Az elitmezőny tagjai között nincs nagy különbség, az egyik gyorsabb, a másik technikásabb, a harmadik rutinosabb, így közöttük egy dolog dől el: hogy azon a bizonyos napon melyikük koncentrál a legjobban.

A munka és a sikerek után most már apihenésé lesz a főszerep Forrás: AFP/Mohd Rasfan

Szilágyi Áron a seregnyi megkeresés, interjú és közönségtalálkozó után már a megérdemelt pihenését tölti, egyelőre belföldön, de hamarosan egy külföldi nyaralás következik a Szilágyi családnak.

hogy sikerrel jártam. Persze mindenki arra kíváncsi, hogy hogyan tovább, de szerintem egészségtelen már most a következő évekről, még inkább a párizsi olimpiáról beszélni. Azt mondom, mindent a maga idejében" - tette hozzá mosolyogva.