Vágólapra másolva!
A hónap végén kezdődő amerikai nyílt bajnokságig nem versenyez Novak Djokovic, a szerbek 20-szoros Grand Slam-bajnok teniszezője.

A világelső hétfőn jelentette be, hogy a jövő héten Cincinnatiben sem lép pályára, ahol címvédőként indult volna.

" - közölte a 34 éves játékos.

Djokovic megnyerte az év eddigi három GS-versenyét, és az ausztrál Rod Laver 1969-es menetelése óta ő lehet az első, aki egy éven belül mind a négy nagy tornán diadalmaskodik. Az úgynevezett Golden Slam viszont már nem jöhet össze neki, mivel a tokiói játékokon az elődöntőben kikapott a későbbi aranyérmes német Alexander Zverevtől.

Djokovic érem nélkül távozott az olimpiáról, az US Opening pihenni akar Forrás: AFP/Vincenzo Pinto

Japánból végül érem nélkül távozott, mivel az ötkarikás bronzmérkőzésen is alulmaradt a spanyol Pablo Carreno Bustával szemben, majd a vegyes páros bronzmeccsétől vállsérülésre hivatkozva visszalépett.