Vágólapra másolva!
A magyar női tőrválogatott egyik tagja, az olimpiára készülő Kondricz Kata érdekes Instagram-bejegyzéssel jelentkezett. A kép alatti szöveg egyértelműen arra utal, hogy a Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Pásztor Flóra hármas (ők indulnak egyéniben az olimpián) még mindig nem tudta megemészteni azt, hogy a csapatversenyben becserélhető vívó nem Lupkovics Dóra, hanem Mohamed Aida lehet.

Itt a kép és alatta a szöveg:

"Tartottuk egymásban a lelket, hogy ezen is túl leszünk, jobb helyzetben vagyunk, mint mások, hiszen Kazanyban mi már megszereztük a kvótát. 50 nap Tokióig, de nem teljes a csapatunk."

Ez a szöveg egyértelműen arra utal, hogy a magyar női tőrcsapat tagjai továbbra sem tudják elfogadni Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány és a Magyar Vívó Szövetség elnökéségének egyértelmű döntését,

amely úgy szól, hogy a csapatversenyben a negyedik, azaz a becserélhető sportoló Mohamed Aida lesz Tokióban.

Ebben az ügyben a tőrvívók - Kreiss Fanni vezetésével - korábban a Facebookon jelentettek meg nyílt levelet, amelyben arra kérték a szövetség elnökségét, hogy az változtassa meg a döntését. Az MVSZ azonban nem tette ezt meg, sőt, az újabb elnökségi ülésen egyértelműen megerősítette a korábbi döntést.