Milák Kristóf Európa-bajnoki csúccsal aranyérmes, Kapás Boglárka és Burián Katalin bronzérmes a vizes Eb-n

MILÁK Kristóf
Budapest, 2021. május 19. A győztes Milák Kristóf a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a budapesti vizes Európa-bajnokságon a Duna Arénában 2021. május 19-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Duna Arénában zajló budapesti úszó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapjának esti döntőjében férfi 100 méter pillangón Milák Kristóf 50.18-cal, új Európa-bajnoki csúccsal lett aranyérmes. Női 200 méter háton Burián Katalin bronzérmes lett. A férfi 400 méter vegyesen Verrasztó Dávid a 4., Bernek Péter a 6. helyen végzett. Női 400 méter gyorson Kapás Boglárka bronzérmet szerzett, míg Késely Ajna a 4. lett. 

Milák Kristóf a 100 méter pillangó előfutamban még "csak" beállította az Európa-bajnoki csúcsot, az elődöntőben viszont annak ellenére is megjavította két századmásodperccel, hogy borzalmasan jött ki neki a fal a végén. Érdekesség, hogy a Honvéd 21 éves klasszisa ugyanebben a medencében a 2017-es világbajnokságon ugyanezzel az időeredménnyel (50.62 másodperc) lett második. Ugyanitt Szabó Szebasztián a hatodik idővel jutott a fináléba.

Milák Kristóf kiválóan úszott Forrás: MTI/Kovács Tamás

A döntőben Milák Kristóf fantasztikus úszással, 50.18-cal, új Európa-bajnoki csúccsal lett aranyérmes,

míg Szabó Szebasztián a 8. lett 51.86-os idővel.

Milák ezzel duplázott a Duna Arénában, hiszen 200 méter pillangón a szám világcsúcstartójaként és világbajnokaként sem volt ellenfele, ott minden idők második legjobb idejével nyert.

„A falak most a barátaim voltak, vagy annyira felkészült voltam, hogy ne tudjanak megviccelni.

Semmi versenyhangulatot nem éreztem, úgy voltam vele, hogy oda kell állni, és le kell úszni. Fejben sokat kivett ez az egy hét, de örülök az eredménynek" – mondta az M4 Sport kamerája előtt Milák Kristóf.

Milák Kristóf Eb-csóccsal lett aranyérmes Forrás: MTI/Kovács Tamás

Női 200 méter háton Burián Katalin délelőtti idejéhez (2:09.54 perc) képest több mint fél másodpercet javult, így 2:08.89-cal összesítésben a harmadik, Szabó-Feltóthy Eszter pedig az előfutamban úszott teljesítményénél (2:09.72) valamivel lassabb, 2:09.97 perces idővel hatodikként került a fináléba.

A fináléban 100 méterhez érve Burián Katalin a harmadik helyen fordult (1:02.69), míg Szabó-Feltóthy Eszter a 6. helyen állt.

Végül Burián Katalin bronzérmes lett az Eb-n 2:07.87-es idővel,

Szabó-Feltóthy Eszter oedig a 7. heylen úszott be 2:10.19-s idővel.

Az aranyérmet az olasz Margherita Panziera nyerte.

Burián Katalin bronzérmes lett az Eb-n 200 méter háton Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Örülök, hogy vége van. Nagyon fáradt vagyok, nem tudom, hogy csináltam ezt az úszást. Nagyon nehéz az utolsó napon úszni, főleg, hogy a fél csapat hazament már.

Mentálisan különösen nehéz, főleg, hogy két éve nem volt hasonló világverseny. Úgy álltam oda, hogy ha belepusztulok, akkor is dobogóra fogok állni Budapesten"

– mondta az M4 Sport kamerája előtt Burián Katalin.

A férfi 400 méter vegyesen a sorozatban negyedik sikerére hajtó Verrasztó Dávid 4:13.39 perces idővel az első-, Bernek Péter pedig 4:13.83-mal a második helyen jutott az esti fináléba.

A döntőben 100 méterhez érve Verrasztó a második helyen fordult, Bernek pedig a 4. helyen állt. A hátúszás után Bernek volt a 2. helyen, míg Verrasztó a negyedik helyen fordult rá a mellúszásra. Az utolsó 100 méterhez, a gyorsúszáshoz érve Verrasztó volt a 2. helyen, Bernek már nem állt dobogós pozícióban, a 6. volt.

Végül Verrasztó a 4. lett az Eb-n 4:12.15-ös idővel, Bernek pedig a 6. lett 4:14.33-al.

A számot a 18 éves orosz Ilja Borogyin nyerte.

Verrasztó Dávidnak a döntő nem úgy sikerült, ahogy szerette volna Forrás: MTI/Kovács Tamás

A 32 éves Verrasztó ezt megelőzően sorozatban három Eb-n nyerte a számot és 2010 óta mindig a dobogón volt.

Női 400 méter gyorson - a 200 méter pillangón aranyérmes - Kapás Boglárka, ennek a számnak a 2016-os Európa-bajnoka, illetve a 2018-as glasgow-i kontinensviadalon második Késely Ajna lépett tovább a fináléba. Előbbi a második (4:09.02), utóbbi a negyedik (4:09.14) idővel.

A döntőben 100 méterhez érkezve Kapás a 7., Késely pedig a 8. helyen állt, féltávnál Kapás az 5. Késely a 6.. helyen volt, így sikerült előrébb lépniük. Az utolsó 100 méter előtt Kapás és Késely holtversenyben a 3. helyen állt.

Végül Kapás Boglárka hatalmas hajrá után bronzérmes lett 4:06.90-es idővel, míg Késely Ajna a 4. helyen ért be 4:07.42-el.

Az aranyérmet az olasz Simona Quadarella nyerte, aki így a 800, az 1500 és a 400 métert is behúzta gyorson.

Kapás Boglárka bronzérmes lett női 400 méter gyorson Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kapás három éremmel zárta a kontinensviadalt: korábban 200 méter pillangón megvédte címét, a 4x200 méteres női gyorsváltó tagjaként pedig második lett.

Egyelőre nem tudom, hogy az olimpián mi lesz ezzel a számmal, lehet inkább nem akarom lefárasztani magam a fő számom előtt. Egyelőre még nem döntöttünk az edzőmmel az indulásról" – mondta Kapás Boglárka az M4 Sport kamerája előtt.

Magyar érdekeltségű eredmények:

férfi 100 m pillangó, Európa-bajnok:
Milák Kristóf 50.18 másodperc
2. Joszif Miladinov (Bulgária) 50.93
3. James Guy (Nagy-Britannia) 50.99
...8. Szabó Szebasztián 51.86

női 200 méter hát, Európa-bajnok:
Margherita Panziera (Olaszország) 2:06.18 perc
2. Cassie Wild (Nagy-Britannia) 2:07.74
3. Burián Katalin 2:07.87
...7. Szabó-Feltóthy Eszter 2:10.19

férfi 400 m vegyes, Európa-bajnok:
Ilja Borogyin (Oroszország) 4:10.02 perc
2. Alberto Razzetti (Olaszország) 4:11.17
3. Max Litchfield (Nagy-Britannia) 4:11.56
4. Verrasztó Dávid 4:12.15
...6. Bernek Péter 4:14.33

női 400 m gyors, Európa-bajnok:
Simona Quadarella (Olaszország) 4:04.66 perc
2. Anna Jegorova (Oroszország) 4:06.05
3. Kapás Boglárka 4:06.90
4. Késely Ajna 4:07.42

További eredmények:
férfiak:
50 m gyors, Európa-bajnok:
Ari-Pekka Liukkonen (Finnország) 21.61 másodperc
2. Benjamin Proud (Nagy-Britannia) 21.69
3. Krisztian Kolomejev (Görögország) 21.73

4x100 m vegyesváltó, Európa-bajnok:
Nagy-Britannia (Luke Greenbank, Adam Peaty, James Guy, Duncan Scott) 3:28.59 perc
2. Oroszország 3:29.50
3. Olaszország 3:29.93

nők:
50 m pillangó, Európa-bajnok:
Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 25.30 másodperc
2. Melanie Henique (Franciaország) 25.46
3. Emilie Beckmann (Dánia) 25.59

50 m mell, Európa-bajnok:
Benedetta Pilato (Olaszország) 29.35 másodperc
2. Ida Hulkko (Finnország) 30.19
3. Julija Jefimova (Oroszország) 30.22

4x100 m vegyesváltó, Európa-bajnok:
Nagy-Britannia (Kathleen Dawson, Molly Renshaw, Kathleen Laura Stephens, Anna Hopkin) 3:54.01 perc
2. Oroszország 3:56.25
3. Olaszország 3:56.30