Vágólapra másolva!
A korábbi világelső, háromszoros Grand Slam-győztes és kétszeres olimpiai bajnok Andy Murray párosban pályára lép a római tenisztornán és abban bízik, hogy szabadkártyát kap, és elindulhat az idei Roland Garroson is.

Murray nem versenyzett egyéniben a római tenisztornán, de Olaszországban tartózkodott, hogy olyan klasszis játékosok ellen gyakoroljon, mint a jelenlegi világelső, Novak Djokovic.

Az angol játékos és partnere, Liam Broady a lengyel Hubert Hurkacz és a kanadai Felix Auger-Aliassime visszalépése után indulhatnak el párosban, és az ausztrál Max Purcell és Luke Saville ellen lépnek majd pályára az első fordulóban.

Andy Murray szeretne elindulni a Roland Garroson Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Marius Becker

Murray március eleje óta nem játszott, a miami tenisztornától ágyéksérülése miatt lépett vissza.

A BBC Sport megírta, hogy az egykori világelső - aki korábban két csípőműtéten is átesett - abban bízik, hogy szabadkártyát kap, amely által elindulhat a genfi vagy a lyoni versenyen a következő héten.

A 33 éves klasszis a Roland Garros selejtezőjében is elindulna, de egyelőre nem tudja, hogy kap-e szabadkártyát a május 30-án kezdődő salakpályás Grand Slam-viadalra. Murray elmondása szerint a Francia Tenisz Szövetség szeretné verseny közben látni őt, mielőtt meghozza az ezzel kapcsolatos döntést.