Vágólapra másolva!
Három versenyző is azonos pontszámmal áll a darts Premier League tabellájának első helyén a 11. fordulót követően.

Miután a csütörtöki játéknap előtt az élen álló Nathan Aspinal 8-6-os vereséget szenvedett Dimitri Van der Berghtől, a 26 éves belga utolérte riválisát a bajnokság első helyén. Szintén csatlakozott a 15 pontosok társaságába Michael van Gerwen, aki Jonny Claytont győzte le 8-5-re.

Ők hárman egy kicsit megléptek a másik öt, még versenyben lévő dartsostól. A két skót világbajnok, Peter Wright és Gary Anderson csatájából ezúttal utóbbi jött ki nyertesen, méghozzá nagyon simán, 8-3-ra. Ez azt jelenti, hogy Wright egyre nehezebb helyzetbe kerül a négy közé jutásért folytatott csatában.

Szerencséjére már pénteken lehetősége lesz a javításra, amikor a negyedik helyen álló, a 11. körben összesen tíz 180-at dobó José de Sousával mérkőzik meg, méghozzá nézők előtt.

A Premier League korábbi szakaszában Rob Cross és Glen Durrant már búcsúzni kényszerültek. Utóbbi mind a kilenc meccsét elveszítette.