Vágólapra másolva!
A kerékpársztár, Dylan Groenewegen és barátnője, Nine Storm január 2-án lettek szülők, amikor hat héttel a tervezett dátum előtt megszületett a gyerekük, Mayson. Nemrég viszont minden szülő rémálmait élték át, amikor a kéthónapos fiú súlyosan megbetegedett.

„Március 10-én, szerdán Mayson elájult, és

- írta Groenewegen a Twitteren. A kis Maysont alaposan megvizsgálták, de nem sikerült gyorsan megtalálni az ájulás okát. Kevesebb, mint

három nap alatt háromszor vesztette el az eszméletét.

„Komolyan azt gondoltuk, hogy el kell búcsúznunk tőle. Semmi sem pusztítóbb, mint ez a gondolat"

- írta Groenewegen. A kerékpáros számára a rémálmot súlyosbította, hogy ő maga nem lehetett ott barátnője és a kis Mayson mellett – számolt be a tv2.no.

mielőtt visszarepülhettem volna. Nem tudtam azonnal a fiammal lenni, míg a párom látta, ahogy a kezei közé ájul. Reméljük, hogy soha többé nem tapasztaljuk meg ezt" - írta a Jumbo-Visma versenyzője.

Számtalan vizsgálat után

az orvosok megállapították az úgynevezett ALTE nevű betegségben

– életet veszélyeztető esemény, történés, pl. hirtelen légzésleállás, izomtónuszavar, köhögés – szenved a gyerek.

„Az ALTE rövidítés egy látszólag életveszélyes helyzet, amely a gyermeknél nullától két éves korig fordul elő – számolt be Groenewegen. - A baba hirtelen sápadt lesz vagy elkékül, és úgy tűnik, hogy nem kap levegőt. De

Néha szükséges a gyereket szájból szájba lélegeztetni, mielőtt reagálna" - folytatja a 27 éves férfi.

Az orvosok úgy vélik, hogy a betegség oka az influenzavírus.

„Most hazafelé tartunk kisfiammal, és reméljük, hogy soha többé nem tapasztaljuk meg ezt az érzést" –

írta Groenewegen, aki

a kerékpározás tavalyi évének legvitatottabb balesetének a résztvevője volt, amelynek eredményeképpen kilenchónapos eltiltást kapott,

csak május 7-én versenyezhet újra. A sprinter a május 12. és 16. között sorra kerülő Tour de Hongrie-n térhet vissza.

Augusztus 5-én a Slaski és Katowice közötti közel 196 kilométeres etap hajrájában a sprinterek vetélkedtek a győzelemért, Groenewegen mintegy 75 kilométer/órás sebességnél nem hagyott elég helyet a kordonok mellett a hátulról érkező Jakobsennek (Deceuninck - Quick-Step), aki több kordont és egy ott álló útvonalbiztosítót felborítva az út mellé zuhant.

Jakobsent súlyos, életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba, ahol megműtötték a koponyáját és az arcát.

Az akkor még 23 éves kerékpáros arcának minden csontja eltört, az összes fogát elvesztette és két napig mesterséges kómában tartották. Jakobsen - aki később azt mondta: örül, hogy egyáltalán életben maradt -, a közelmúltban már részt vett csapata edzőtáborában.

A baleset után számos fenyegetést kapott, ennek nyomán pedig rendőri védelmet kapott egy időre.

"Olyan egyértelmű és súlyos fenyegetések voltak, hogy néhány nap múlva felhívtuk a rendőrséget. Így a következő hetekben ők őrködtek az ajtónk előtt, nem hagyhattuk el spontán a házat, ha mégis kimentünk, egy rendőr kísért" - fogalmazott Groenewegen, aki elárulta, azt követően kérték a rendőrség segítségét, hogy

a házukba egy csomag érkezett, benne egy hurokkal és egy, a párjának és neki szóló üzenettel, hogy akasszák fel újszülött gyermeküket.

- "Megláttam azt a darab kötelet, és tudtam: ez nem folytatódhat így tovább."