Budapest, 2021. január 11.
Szoboszlai Dominik válogatott labdarúgónak, az év sportolójának képe a kivetítőn az M4 Sport - Az Év sportolója gála televíziós felvételén a Nemzeti Színházban 2021. január 8-án. A 63. alkalommal megrendezett díjátadóra a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül került sor.
MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Hétfőn este az M4 Sport-Az Év sportolója gálán az RB Leipzig magyar válogatott focistáját, Szoboszlai Dominiket választották az év férfi sportolójának. A 63. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson a nőknél az Európa-bajnok cselgáncsozó, Karakas Hedvig lett a győztes, az év fogyatékos sportolója a vesetranszplantáción átesett sílövő, Berente Judit lett, míg a január 9-én a 100. születésnapját ünneplő ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnest életmű-díjat kapott. A gálán adták át az Origo, a Nemzeti Sport és a Magyar Nemzet közös játékának, a Kézisek kézisének díjait.
A díjátadót a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül tartották meg a Nemzeti Színházban kialakított stúdióban, előre felvett elemekből összevágott 90 perces adással. Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 63. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazásán a tavalyinál több, 412 voks alapján alakult ki a sorrend.
A női torna Európa-bajnokság és a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntője miatt az internetes szavazás december 30-án kezdődött és január 2-án fejeződött be.
A labdarúgás korábbi külön kategóriáiban a magyar szövetség (MLSZ) kérésére nem hirdetnek győztest, ami mögött az a filozófia húzódik meg, hogy a futballistáknak is az az igazi, a legnagyobb siker, ha az abszolút kategóriákban szerepelnek sikeresen.
A nagyszabású gálát az est háziasszonya, az M4 Sport műsorvezetője, Berkesi Judit nyitotta meg. Ezt követően Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke elmondta, készültek rá, hogy idén is a magyar sport elitjével rendezzék meg a gálát a Nemzeti Színházban, de erre a koronavírus-járvány miatt nem volt lehetőség. Ez után a kilencszeres olimpiai bajnok atléta, Carl Lewis köszöntötte a magyar embereket, majd Vlad Marinescu, a Nemzetközi E-Sportszövetség Elnöke mondott köszöntőt és kiosztotta az év E-sportolójának járó díjat Bereznay Dánielnek.
Már nem csak magamat képviselem egy kis szobában, hanem egész Magyarországot is"
- mondta az Alfa Romeo pilótája, aki Formula–1 hivatalos e-sport-bajnokságában 2020-ban egyéni összetettben az ötödik, konstruktőrként, csapatban a második helyezést szerezte meg.
Ezt követően jött az Origo, a Nemzeti Sport és a Magyar Nemzet közös játékának, a Kézisek kézise-díj átadása, amit a nőknél Gódorné Nagy Mariann nyert meg.
Nagyon meglepődtem, és nagyon örültem neki. Gondoltam, hogy bekerülök az első tízbe, de azt nem, hogy ennyire előre. Ez nagy szó, hiszen ez egy csapatjáték. Ez a trófea egyelőre a főhelyre fog kerülni a trófeáim között"
– mondta a díjátadón Gódorné Nagy Mariann.
Az év szabadidős sporteseményének járó díjat a Chicago Bulls korábbi kosarasa, Dávid Kornél adta át. A korábbi NBA-játékos megjelenése már előrevetítette, hogy a Streetball Challenge Hungary lett a befutó, amelynek szlogenje „Az utcáról az olimpiára" volt.
Mivel 2020-ban nem rendeztek elég versenyt, így az év fogyatékos sportolói között a férfiak és a nők egy kategóriába kerültek.
A díjat a vesetranszplantáción átesett sílövő, Berente Judit kapta, aki minden versenye után köszönetet mond ismeretlen donorjának, amiért 25 éve sportolhat.
„Amikor tinédzserkoromban diagnosztizálták végstádiumú vesebetegségem, akkor úgy éreztem, hogy az életem és a sportpályafutásom is ketté tört. Néhány kilátástalan és keserves év után átestem egy sikeres vesetranszplantáción, és ezzel új életet kaptam.
Az elmúlt negyedszázadban sikerült minden, elveszettnek hitt álmomat megvalósítanom. És új feladatokat is kaptam: a szervátültetettek közösségéért és sportjáért dolgozom.
Egy új élet lehetőségét kapva, úgy gondolom, ki kell hoznom minden helyzetből a legjobbat: ezzel nem csak magamnak tartozom, hanem neki is – sok mindenkinek tartozom ugyanis köszönettel ezért a díjért, az edzőmnek, a támogató férjemnek és azoknak, akik rám szavaztak, de mindenekelőtt neki: az ismeretlen donoromnak. És annak az egészségügyi csapatnak, amelynek a munkája nélkül most nem állhatnék itt. A díjamat nekik ajánlom" - mondta a színpadon Berente Judit.
Az egyéni sportágak csapatversenyében címvédés történt, ugyanis ezúttal is teniszező Babos Tímea és francia társa, Kristina Mladenovic végzett az élen.
„Köszönjük ezt a csodás díjat. Nagyon jó érzés ismét az év sportolójának lenni egy ilyen nehéz évben.
Sikerült két Grand-Slamet megnyernünk, és továbbra is összetartunk, ami nagyon pozitív. Remélem, a 2021-es év még több sikert hozhat nekünk és a magyar sportnak is"
– mondta a Dubaiban tartózkodó Babos Tímea, aki 2020-ban az Australian Openen és a Roland Garroson is diadalmaskodott Kristina Mladenoviccsal az oldalán.
Az M4 Sport által kitalált Az Év Sportpillanata elnevezésű díjat ahogy az várható volt, a magyar válogatott középpályása, Szoboszlai Dominik kapta, aki a 92. percben győztes gólt lőtt az Izland elleni Eb-pótselejtező mérkőzésen.
„Nagyon köszönöm a díjat.
Ebben az évben a sok rossz mellett kellett, hogy valami jó is történjen. Ez egy fordulópont volt a karrieremben.
Remélem, hamarosan véget ér ez az időszak, és a tavasszal a Puskás Arénában a következő lépcsőfokra már együtt léphetünk fel" – mondta az RB Leipzig focistája.
Az év női sportolója Karakas Hedvig lett, aki novemberben aranyérmes lett a cselgáncs Európa-bajnokságon.
„Óriási megtiszteltetés, hogy enyém lehet a díj, és képviselhetem a judo-sportágat.
Köszönöm a bizalmat a sportújságíróknak. Ezúton is köszönöm a családomnak, edzőmnek, Toncs Péternek, aki mellettem állt minden pillanatban és a rosszabb napjaimon elviselte a hisztijeimet"
- mondta Karakas, aki a magyar Honvédség sportszázadában nemrég lett törzsőrmesternek előléptve.
Ezt követően jött megint az Origo, a Nemzeti Sport és a Magyar Nemzet közös játékának, a Kézisek kézise-díj átadása, amit a férfiaknál Kovács Péter nyert meg, aki a férfi kézilabda-válogatott szereplési- és gólrekordere, 323 meccsen 1797 gólt szerzett.
„Több mint ötven éve vagyok a kézilabdában, ezek közül a legjobbnak lenni óriási megtiszteltetés. Ha újra kezdhetném, ugyanezt a pályát próbálnám befutni" – mondta Kovács Péter, a Kézisek kézise.
Az év edzője díjra hárman voltak esélyesek:
Märcz Tamás, az Eb-győztes férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya, Szergej Rebrov, a Ferencvárost a Bajnokok Ligája főtáblájára juttató ukrán szakember, valamint Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki kijuttatta a csapatot a 2020-as Európa-bajnokságra, és megnyerte a Nemzetek Ligája-csoportját is.
Győztest a Real Madrid és az AC Milan egykori legendás edzője, az olasz Fabio Capello jelentette be, amiből már sejthető volt, hogy a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya, Marco Rossi végzett az élen.
Ezt követően Gereben Lívia, a Szekszárd kosarasa érkezett a színpadra, akinél 2019 májusában leukémiát diagnosztizáltak, de legyőzte a gyilkos kórt, és visszatért a pályára. Ő adta át az év csapatának járó díjat, amelyet papírforma szerint a magyar labdarúgó-válogatott kapott meg.
Nagyot küzdött a csapat. Bízom benne, hogy ebben a nehéz helyzetben örömet tudtunk okozni a szurkolóknak.
Remélem, hamarosan szurkolók előtt játszhatunk" – nyilatkozta Könyves Norbert, aki az első válogatott meccsén győztes gólt lőtt a szerbek elleni Nemzetek Ligája-találkozón.
Az év férfi sportolójának járó díjra három esélyes volt: a teniszező Fucsovics Márton, aki nyolcaddöntős volt a Roland Garroson, és akinek a vezetésével a magyar válogatott bejutott a Davis-kupa döntőjébe. Gulácsi Péter, aki klubcsapatával bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe, és döntő szerepet vállalt az Eb-szereplés kiharcolásában. És Szoboszlai Dominik, akit Ausztriában megválasztottak az év futballistájának, az Izland elleni Eb-pótselejtezőn pedig a 92. percben lőtt győztes gólt, ezzel kijutatta a csapatot a nyári Európa-bajnokságra.
A győztest a kétszeres olimpiai bajnok evezős, Francia Zsuzsanna hirdette ki, aki Szoboszlai Dominik nevét mondta ki.
„Nagyon köszönöm a díjat. Nagy megtiszteltetés.
Ahogy olvastam, elsőként nyertem meg ezt a díjat csapatsportolóként. Elég jó szezon lehúztam, kijutottunk az Eb-re, ami a legnagyobb célom volt.
Jobbat nem is kívánhatnék magamnak. Köszönöm, azoknak, akik rám szavaztak és azoknak, akik támogattak" – mondta a 20 éves futballista.
Végezetül az ötszörös olimpia bajnokot, a január 9-én a 100. születésnapját ünneplő Keleti Ágnest köszöntötték, aki megkapta az MSÚSZ életmű-díját.
A világ legidősebb élő olimpiai bajnokát 120 sportoló köszöntötte, mindegyikük egy 100-as feliratú kartonpapírt tartott maga elé, és integettek a tornászlegendának.
A díjazottak és a végeredmények
Az év férfi sportolója: 1. Szoboszlai Dominik (labdarúgó) 563 pont 2. Fucsovics Márton (teniszező) 364 3. Gulácsi Péter (labdarúgó) 349 4. Varga Dénes (vízilabdázó) 309 5. Berecz Zsombor (vitorlázó) 205 6. Valter Attila (kerékpározó) 196 7. Liu Shaoang (rövidpályás gyorskorcsolyázó) 179 8. Liu Shaolin Sándor (rövidpályás gyorskorcsolyázó) 151 9. Péni István (sportlövő) 88 10. Korpási Bálint (birkózó) 68
Az év női sportolója: 1. Karakas Hedvig (cselgáncsozó) 650 pont 2. Kovács Zsófia (tornász) 574 3. Kapás Boglárka (úszó) 320 4. Csipes Tamara (kajakos) 212 5. Kozák Luca (atléta) 201 6. Jakabfi Zsanett (labdarúgó) 200 7. Keszthelyi-Nagy Rita (vízilabdázó) 127 8. Székely Zója (tornász) 65 9. Dévai Boglárka (tornász) 63 10. Lucz Anna (kajakos) 60
Az év csapata (hagyományos csapatsportok): 1. férfi labdarúgó-válogatott 855 pont 2. Ferencváros (labdarúgás) 547 3. férfi vízilabda-válogatott 532 4. Győri Audi ETO KC (női kézilabda) 171 5. FTC-Telekom (férfi vízilabda) 85 6. férfi jégkorong-válogatott 74 7. női vízilabda-válogatott 65 8. Falco KC Szombathely (férfi kosárlabda) 53 9. Telekom Veszprém (férfi kézilabda) 50 10. Sopron Basket (női kosárlabda) 40
Az év csapata (egyéni sportágak csapatversenye): 1. Babos Tímea, Kristina Mladenovic (teniszpáros) 974 pont 2. női tornászválogatott 305 3. férfi teniszválogatott 303 4. női asztalitenisz-válogatott 214 5. férfi tornászválogatott 207 6. kötöttfogású birkózó-válogatott 126 7. Péni István, Dénes Eszter (sportlövő, vegyes páros) 120 8. ifjabb Érdi Tibor, Csökő Zoltán (rali) 110 9. sakkválogatott 66 10. Adolf Balázs, Fejes Dániel (kenupáros) 47
Az év edzője: 1. Marco Rossi (férfi labdarúgó-válogatott) 829 pont 2. Szerhij Rebrov (FTC, labdarúgás) 541 3. Märcz Tamás (férfi vízilabda-válogatott) 468 4. Bánhidi Ákos, Csang Csing Lina (rövidpályás gyorskorcsolya) 197 5. Trenka János (Kovács Zsófia) 109 6. Toncs Péter (Karakas Hedvig) 106 7. Valter Tibor (Valter Attila) 92 8. Kissné Oroszi Edit (Péni István, Dénes Eszter) 57 9. Vígh Zsolt (paraasztalitenisz-válogatott) 57 10. Nagy Gábor (paraevezés) 16
Az év fogyatékos sportolója: Berente Judit (szervátültetett sífutó, sílövő) - a Magyar Paralimpiai Bizottság által felkért szakemberek, szakírók voksoltak
Az év sportpillanata: Szoboszlai Dominik gólja az Izland elleni pótselejtezőn - az M4 Sport honlapján szavaztak a szurkolók, a legjobb három közül pedig szakmai zsűri döntött a győztesről
MSÚSZ-életműdíj: Keleti Ágnes (tornász) a világ legidősebb, 100 éves olimpiai bajnoka - az MSÚSZ elnökségének döntése alapján
Az év E-sportolója: Bereznay Dániel (Formula-1)
Az év szabadidős sporteseménye: Streetball Challenge Hungary E két kategóriában pályázni lehetett, a győztesről az MSÚSZ elnöksége döntött
A gálán adták át a Mediaworks három orgánuma (Magyar Nemzet, Nemzeti Sport, Origo) közös szavazásán győztes sportolóknak a díjat. Kézisek kézise (férfiak): Kovács Péter Kézisek kézise (nők): Gódorné Nagy Marianna Pólósok pólósa: Faragó Tamás - később veszi át az elismerést