A Fradi versenyzője ezüstérmes a birkózó világkupán

MUSZUKAJEV Iszmail
Az olimpiai kvótás Muszukajev (kékben) Iszmail ezüstérmet nyert a szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájába
Vágólapra másolva!
Az olimpiai kvótás Muszukajev Iszmail ezüstérmet nyert a szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában pénteken, a belgrádi birkózó világkupa-viadal zárónapján.

Az FTC világbajnoki bronzérmese csütörtökön nagyszerű birkózást bemutatva, három győzelemmel jutott fináléba, többek között a háromszoros vb-győztes azeri Haji Aliyevet és az Európa-bajnoki második fehérorosz Njurgun Skrijabint is felülmúlva.

A döntőben az U23-as Eb-győztes örmény Vazgen Tevanyannal találkozott, akivel nagy csatát vívott, és a hajráig 1-1-gyel, később szerzett ponttal vezetett. A végén azonban riválisa levitte és háromszor is pörgetni tudta, amivel 9-1-re megnyerte az aranycsatát, Muszukajevnek pedig be kellett érnie az ezüsttel.

Az olimpiai kvótás Muszukajev (kékben) Iszmail ezüstérmet nyert a szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájába Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A világkupán Muszukajev szerezte a szabadfogású magyar csapat egyetlen érmét, míg a 74 kilogrammban szereplő Kuramagomedov Murad ötödik lett.

Korábban a kötöttfogású csapat Korpási Bálint (72 kg) révén egy aranyérmet szerzett, Torba Erik (63 kg), Lévai Zoltán (77 kg) és Szőke Alex (97 kg) pedig második lett.

A pénteken zárult szerbiai verseny eredetileg világbajnokság lett volna, de mivel több ország, például az Egyesült Államok és Japán is lemondta a szereplését, így világkupává minősítették át.