Vágólapra másolva!
A címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovics kettős két és fél órás küzdelemben legyőzték a Barbora Krejciková, Katerina Siniaková cseh párost a Roland Garros elődöntőjében, így bejutottak a vasárnapi döntőbe.

Babos Tímea első adógatójátékában két bréklabdát is sikerrel hárított, majd a csehek bizonytalanságainak köszönhetően a magyar, francia páros 3:1-es előnyhöz jutott az első játszmában. Babos ugyan ezután elveszítette a szervagémjét, de végül ennek nem lett következménye. 3:2 után két brékkel és egy remek Mladenovic adogatójátékkal 6:2-re a magyar érdekeltségű páros került szettelőnybe.

Babos Tímea és Kristina Mladenovic hatalmasat küzdöttek a Roland Garros elődöntőjében Forrás: FFT, Twitter

A második játszmát is kiválóan kezdte a címvédő kettős, az első két játékban pontot sem engedélyezett Siniakovának és Krejcikovának. A 2:0-s előnyt követően a cseh páros magára talált, Babosék pedig elkezdtek hibázni. Egy maratoni csatában megnyert szervagémmel még 3:2-re a mieink vezettek, viszont ezután a csehek egy kiváló szériával 6:4-re a maguk javára fordították a játszmát.

A döntő szett elején Babos egy kilencperces szervagémet tudott megnyerni úgy, hogy Mladenoviccsal két bréklehetőséget is hárítaniuk kellett. Babos után Mladenovic is nagyon megszenvedett az adogatójátékával, de újabb nyolc perc után a francia is sikerrel járt. A cseh páros nagyon magabiztosan teniszezett ekkor, Babosnak ismét három bréklabdáról kellett megfordítania a gémet - ezúttal sikertelenül (2:3).

A fantasztikusan küzdő magyar teniszező és partnere azonnal vissza tudtak brékelni, és a következő kulcsfontosságú játékot is ők nyerték, így a szett hajrájára fordulva 4:3-ra ők vezettek. Babos jó szerváival 5:4-es előnybe került a címvédő, majd Mladenovic remek játékával mérkőzéslabdáig is eljutottak, Siniaková hárítani tudta.

A legutóbbi két év Roland Garros női párosversenyének bajnokai között megvívott mérkőzés végül a Babos, Mladenovic kettős nyert meg 7:5-re, két és fél órás, hatalmas csatában.

Tenisz, Roland Garros, Párizs, női páros, elődöntő
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 4. kiemelt) - Barbora Krejciková, Katerina Siniaková (cseh, cseh, 2.) 6:2, 4:6, 7:5