Vágólapra másolva!
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) hivatalosan számolt be arról, hogy 2021. szeptember 30-ig meghosszabbították Hüttner Csaba felnőtt-, és Weisz Róbert parakenu szövetségi kapitány idén lejáró szerződését.

A két sportvezetővel kötött megállapodás eredetileg idén járt volna le, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott tokiói olimpia miatt most meghosszabbították a szerződésüket.

„Az elnökség határozott célja volt, hogy a két kapitány befejezhesse azt a munkát, amit négy évvel ezelőtt elkezdett, ezért egyhangúlag támogattuk az egy éves szerződéshosszabbítást."

– mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke.

Az utánpótlás kajak szövetségi kapitánynak Makrai Csabát nevezték ki, az eddigi kapitány segítője vezetőedzőként Dónusz Éva lett. Az utánpótlás kenu szövetségi kapitányként ifj. Foltán László, az MKKSZ eddigi szabadidős szakág vezetője, korábbi válogatott kenus kapott lehetőséget, őt vezetőedzőként Kovács Tamás segíti majd.

Az elnökség Storcz Botond szlalom szakági vezetőedző szerződését is meghosszabbította az olimpiai ciklus végéig, azaz 2021. szeptember 30-ig.