Alaphilippe szakaszgyőzelmével átvette a sárga trikót a Tour de France-on

cycling TOPSHOTS Horizontal
Team Deceuninck rider France's Julian Alaphilippe (R) celebrates as he crosses the finish line ahead of Team Sunweb rider Switzerland's Marc Hirschi during the 2nd stage of the 107th edition of the Tour de France cycling race, 187 km between Nice and Nice, on August 30, 2020. (Photo by STEPHANE MAHE / POOL / AFP)
Vágólapra másolva!
Julian Alaphilippe nyerte a Tour de France országúti kerékpáros verseny második szakaszát vasárnap, sikerével pedig összetettben is élre állt.

A Nizza környékén, a francia riviérán rendezett etapon 186 kilométer várt a mezőnyre két nagyobb és két kisebb emelkedővel az útvonalban. A szakasz elején egy hatfős szökevénycsoport lépett meg, de a mezőny korán utolérte a társaságot, majd az utolsó kaptatón Alaphilippe váltott ritmust, akivel egyedül a svájci Marc Hirschi tudta tartani a lépést, később pedig a brit Adam Yates csatlakozott hozzájuk.

A trió szépen összedolgozva húsz másodperces előnyt épített fel, amelyet nagyjából meg is őrzött az utolsó kilométerig. A sprintbefutóban a tavaly 14 napon át sárga trikóban tekerő francia bizonyult a leggyorsabbnak, sikerével pedig ezúttal is átvette a vezetést az összetettben. Alaphilippe az ötödik szakaszgyőzelmét aratta a Touron.

A végső diadalra pályázó többi kerekes a főmezőnnyel két másodperc hátránnyal ért célba.

Eredmények:
2. szakasz, Nizza (Haut Pays)-Nizza, 186 km:
1. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck - Quick-Step) 4:55:27 óra
2. Marc Hirschi (svájci, Sunweb) azonos idővel
3. Adam Yates (brit, Mitchelton-Scott) 1 mp hátrány

Az összetett élcsoportja:
1. Alaphilippe 8:41:35 óra
2. A. Yates 4 mp hátrány
3. Hirschi 7 mp h.

A francia körversenyt a koronavírus-járvány miatt rendezik a nyár közepe helyett szokatlan időpontban, de még így is az idei első háromhetes viadal, mivel a szintén halasztott, általában májusi Giro d'Italia csak októberben lesz, és azt követi, részben átfedéssel a Vuelta a Espana.
A mezőny hétfőn a Nizza és Sisteron közötti 198 kilométert teljesíti. A résztvevők összesen 3470 kilométert tekernek le, amíg szeptember 20-án célba érnek a párizsi Champs-Élysées-n.