Vágólapra másolva!
Fabio Jakobsen a kerékpársport történetének egyik legsúlyosabb bukását szenvedte el augusztus elején a Lengyel Körversenyen. A holland sprintert a viadal első szakaszának hajrájában honfitársa, Dylan Groenewegen szorította rá a rosszul összerakott kordonra. A sportoló súlyos sérüléseket szenvedett. Ennek ellenére könnyen lehet, hogy a jövőben még láthatjuk őt a mezőnyben. Az alábbiakban bemutatunk tíz bukást, melyek közül egy halálos tragédiát kivéve mindegyik szerencsés végkimenetellel zárult.

Biztos Úr, kérem!

1994. július 3., Tour de France, 1. szakasz – Lille – Armentiéres, 234 km
Összeállításunkban igyekeztünk a közelmúlt legbalszerencsésebb eseteit összegyűjteni. Ez alól az egyik kivétel a 26 évvel ezelőtti Tour első mezőnyhajrája. Ekkor még az útvonalat biztosító rendőrök a kordonon belül helyezkedtek el az utolsó métereken is. Ez volt a bukás egyik fő oka. A másik pedig az, hogy a felvételen jól látszik, hogy a sprinterek érthetetlenül jobbra húznak.

Ennek az lett az eredménye, hogy a belga Wilfried Nelissen elütötte az egyik rendőrt, majd a bukásban magával sodorta többek között a legendás Laurent Jalabert is. Mindketten hosszú ideig, vérző fejjel feküdtek a földön, de szerencsére túlélték az esetet.

Kutyadolog

2007. július 17., Tour de France, 9. szakasz – Val d'Isére – Briancon, 159,5 km
2007. július 27., Tour de France, 18. szakasz – Cahors – Angouléme, 211 km
A 2007-es Tour a dán Michael Rasmussen kizárása és az akkor 24 éves Alberto Contador első Grand Tour-győzelme mellett az út mentén szabadon, póráz nélkül rohangáló kutyákról marad emlékezetes. A felelőtlenül póráz nélkül a versenyre kutyájukat magukkal vivő gazdák két ízben is bukást okoztak a három hét során.

Előbb egy labrador tarolta le Marcus Burghardtot úton az alpesi üdülőváros és síparadicsom, Briancon felé. Mivel a német a mezőny végén tekert, ezért „csak" egyedül járt pórul. A 18. szakaszon történt újabb felelőtlenségnek már komoly kihatása lehetett volna az etap végeredményére is. A francia Sandy Casar és minden idők legjobbjának, Eddy Merckxnek a fia, Axel végül a bukás ellenére – másik két társukkal egyetemben – hazaértek, és az első két helyen tudták zárni az etapot.

Wouter Weylandt tragédiája

2011. május 9., Giro d'Italia, 3. szakasz – Reggio Emilia – Rapallo, 173 km
2010. május 10-én Wouter Weylandt megnyerte az olasz háromhetes verseny Hollandiában rendezett Grande Partenzájának harmadik szakaszát. A belgák fiatal sprintere ezzel pályafutása legnagyobb sikerét aratta. Ki gondolta volna ekkor, hogy szinte napra pontosan egy évvel később halálos balesetet szenved?

17 kilométerrel a szakasz vége előtt a mezőny a Passo Del Boccóról tartott a rapallói befutó helyszínére. A lejtmenet nem tűnt kimondottan technikásnak, így a versenyzők bátran hajthattak lefelé. Így tett Weylandt is, aki 80 kilométer per órás sebességnél a bal válla felett hátranézett, aminek következtében elveszítette uralmát a kerékpárja felett.

A 26 éves versenyző nekisodródott a betonfalnak, és a földre került. A Giro orvosa, Giovanni Tredici szerint már a becsapódás pillanatában szörnyethalt. A szervezők a következő szakaszt neutralizálták, azaz a versenyzők végigmentek a szakaszon, de az eredményeket nem értékelték. A mezőny pedig úgy emlékezett meg a sprinterről, hogy csapatát előreengedte, akik összekarolva haladtak át Livornóban a célvonalon. A tragédiát tovább súlyosbította, hogy Weylandt felesége terhes volt, amikor a tragédia történt férjével.

Ez nem a MotoGP. Vagy mégis?

2014. szeptember 4., Vuelta a Espana, 12. szakasz – Logrono – Logrono, 166,4 km
Ryder Hesjedal 2012-ben annak köszönhetően tudta megnyerni a Giro d'Italiát, hogy nem osztottak időjóváírást a szakaszok után. Így a spanyol Joaquim Rodríguez hiába nyert meg két nehéz etapot is, a jobb időfutammenőnek számító kanadai bringásé lett a rózsaszín trikó.

Két évvel pályafutása legnagyobb sikere után hatalmas vihart kavart, amikor a harmadik számú Grand Tournak számító Vueltán bukott, és a bukás után tovább pörgött a bringájának levegőben lévő kereke. Ezzel semmi gond nem lett volna, ha a kerék pörgése lassuló tendenciát mutatott volna. Azonban a felvételeken is látszik, hogy erről szó sincs. Sokakban ez egy vázba beépített motor gyanúját keltette fel. Mindenki döntse el magának, mit lát a felvételeken.

„Nem létező íveket használ"

2015. augusztus 8., Tour of Utah, 6. szakasz – Salt Lake City – Snowbird, 177,7 km
Utah az Amerikai Egyesült Államok egyik legszebb állama. Talán ez vonhatta el Matt Brammeier figyelmét a Guardsman's Passról lefelé jövet. Más magyarázatot ugyanis nemigen találhatunk arra, hogy miért azt az ívet választotta az egyik visszafordító kanyarnál, aminek a végén fékezés nélkül beleszállt az egyik kísérő autóba.

Az ír versenyző a bukás következtében a bordájában, a tüdejében és a medencéjében is sérülést szenvedett, majd azonnal kórházba szállították. Nem csak ő bukott ebben a kanyarban, hanem két másik versenyző is telibe talált egy Brammeiernek segíteni igyekvő motoros kísérő járművén. Az, hogy miért az ideális ívre parkolta le motorját, legalább annyira érthetetlen, mint Brammeier ívválasztása.

A rózsaszín trikós a hófalban

2016. május 27., Giro d'Italia, 19. szakasz – Pinerolo – Risoul, 162 km
Vincenzo Nibali három szakasszal a Giro vége előtt még 4 perc 43 másodperces hátrányban a negyedik helyen állt összetettben. Innen sikerült megnyernie pályafutása második olasz háromhetesét. Ehhez saját parádés teljesítménye mellett kellett az is, hogy a 19. szakaszt az első helyről kezdő Steven Kruijswijk útban Franciaország felé a hófalban végezze.

A holland versenyző megcsúszott a ködös-nyirkos időben, és visszafordíthatatlanul kisodródott. Nagy szerencséjére a közel egy méteres hófal felfogta az ütést, így hamar vissza tudott pattanni a nyeregbe. Az összetettet elveszítette, cserébe megúszta komoly sérülések nélkül. Szintén ezen a szakaszon az orosz Ilnur Zakarin is pórul járt, pontosabban egy út menti vízfolyásban.

Froome futása

2016. július 14., Tour de France, 12. szakasz - Montpellier - Chalet Reynard (Mont Ventoux), 178 km
A sárga trikós Christopher Froome fut felfelé a Mont Ventoux-n! A Tour de France történetének egyik legikonikusabb pillanatáról az elmúlt évtized tíz legemlékezetesebb momentumát tartalmazó összeállításában már beszámoltunk. Most nézzük meg azt, hogy mi kellett ahhoz, hogy erre sor kerüljön.

Richie Porte-tal szinte minden Touron történik valami. Vagy bukik, vagy rosszul osztja be az erejét, vagy csak szimplán nem bírja a nyomást. 2016-ban a legendás Mount Ventoux emelkedőn éppen az előttük a szurkolók által megakasztott kísérő motoron esett át és sodorta magával Froome-ot is. A négyszeres Tour-győztes ezután kezdett el futni felfelé a hegyen, sportágtörténeti pillanatokat okozva.

A lejtmenetben dobta el az olimpiai aranyérmet

2016. augusztus 6., XXXI. nyári olimpiai játékok, mezőnyverseny – Rio de Janeiro, 241,5 km
Vincenzo Nibali a sportág valaha volt egyik legjobbja, ha hegyről lefelé kell tekerni. Az olasz a technikás lejtőkön rendre tud adni pár másodpercet a legnagyobb riválisainak is. Éppen ezért számított a riói mezőnyverseny egyik favoritjának, ahol a mezőny egy lejtmenetet követően jutott el a Copacabanán felállított célba.

Az utolsó lejtmenetig minden úgy alakult a 35 éves bringás számára, ahogyan azt eltervezte. Azonban a hat fős szökevénycsoport tagjaként bukott, amivel eldobta magától az olimpiai bajnoki cím lehetőségét. Kulcscsonttörésének köszönhetően nem tudta befejezni a versenyt a négyszeres Grand Tour-győztes.

Sprinter-legendák háborúja

2017. július 4., Tour de France, 4. szakasz – Mondorf-les-Bains – Vittel, 207,5 km
Mark Cavendishnél csak Eddy Merckxnek (34) van több szakaszgyőzelme a Tourok történetében. A 30 etapsikerrel rendelkező világbajnok 2008 és 2013 között kis túlzással verhetetlen volt a sprintbefutókon. Mégsem ő, hanem a nála öt évvel fiatalabb Peter Sagannak van a legtöbb zöld trikója a verseny történetében - hét.

Legnagyobb egymásra találásukra 2017-ig kellett várni. A 4. szakaszon Sagan úgy tette ki Cavendisht a kordonra, ahogy pár nappal ezelőtt Groenewegen csinálta Jakobsennel. A brit másnap feladta a versenyt, Sagant pedig kizárták a versenyből. Ez az egyetlen alkalom, hogy 2012 óta ne a szlovákok sztárja nyerje a sprinterek számára kiírt pontversenyt.

Világbajnok az árokban

2018. július 24., Tour de France, 16. szakasz – Carcassonne – Bagnéres-de-Luchon, 218 km
Philippe Gilbert minden idők egyik legsokoldalúbb kerékpárosa. A világbajnok és többszörös belga bajnok mindhárom nagy körversenyről rendelkezik szakaszgyőzelemmel, valamint a legnagyobb klasszikusok közül egyedül a Milánó-San Remót nem tudta még megnyerni. A két évvel ezelőtti Touron elszenvedett bukása óta pedig azt is mondhatjuk, hogy már az árokban is járt.

A 38 éves legenda a szívbajt hozta mindenkire, amikor ugyanabban a lejtmenetben, ahol 23 évvel korábban az olasz Fabio Casartelli meghalt, elnézett egy kanyart és megcsúszott, majd az árokban landolt. Csak a csodának volt köszönhető, hogy Gilbert nem járt úgy, mint Casartelli. A belga versenyző a bukása után nem csak visszatért, de a legrangosabb egynaposnak számító Paris-Roubaix-t is megnyerte.

Ahogyan láthatjuk, még a legnagyobbakkal is megesik, hogy óriási bukásba keverednek. Sokszor csak a szerencsén múlik, hogy ezeknek a baleseteknek nem lesz tragikus végkimenetele. Ami viszont elképesztő sportolói nagyságról tesz tanúbizonyságot az az, hogy ha megússzák törés nélkül, rendre visszaülnek a kerékpárra és folytatják a versenyt.