Vágólapra másolva!
Augusztus 16-án, vasárnap rendezték a nyár egyik legnagyobb szabású szabadidősport rendezvényét, a 2020-as Hervis Balaton-átevezést, ami a szakadó eső ellenére is hatalmas siker volt.

Péntek délután már hivatalossá vált, hogy megrendezik a Balaton-átevezést, ami az utóbbi években olyan népszerű sporteseménnyé nőtte ki magát, hogy az esemény előtt egy héttel már rekordszámú 2000 nevezés érkezett.

A szakadó eső ellenére is jó hangulatban zaljott a Balaton-átevezés Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Fonyódi Kutyás Strandról eredetileg reggeli 9 és 13 óra között rajtolhattak a vállalkozó szellemű sportemberek, akik a kilenc kilométeres Fonyód-Badacsony-Fónyód távot kajakban, kenuban, SUP-on és sárkányhajóban lapátolva tehették meg. Azonban az időjárási viszonyok kedvezőtlenül alakultak a víz szerelmeseinek, ugyanis

a 22 fokos hőmérséklethez borús égbolt, nagy szél és kellemetlen hullámok társultak.

Ennek ellenére rengetegen gyűltek össze Fonyódon, és reggel 10-re már több mint 700 egység vízre szállt, köztük a nemrég visszavonult, háromszoros olimpiai bajnok kajakos Szabó Gabriella, aki a társával, a hétszeres világbajnok Hegedűs Róberttel negyven perc alatt teljesítette a távot, ezzel két percet javítottak a tavalyi idejükön.

Több mint 700 hajó szelte át oda-vissza a Balatont vasárnap Fotó: Csudai Sándor - Origo

Rajtuk kívül még olyan kiválóságok is teljesítették a távot, mint a világ- és Európa-bajnok kenus, Devecseriné Takács Kincső, vagy az olimpiai bajnok kajakos Storcz Botond, de még a Magyar Kajak-Kenu szövetség elnöke, Schmidt Gábor is lapátot ragadt.

Délelőtt fél 11-kor az eső is elkezdett szakadni, ezért a vízirendészet arra kérte a versenyzőket, hogy délelőtt 11 óráig próbáljon meg mindenki vízre szállni, mert hamarosan még rosszabbak lesznek az időjárási körülmények.

A rosszabb időjárás ellenére is elképesztő látványt nyújtottak a sportolók, háttérben a Badacsonnyal Fotó: Csudai Sándor - Origo

A nagy esőzés azonban nem törte meg a jó hangulatot, és a vízre szállók sem voltak cukorból, így hiába jött meg zivatar, nem tudta elmosni a Balaton-átevezést.