Komoly küzdelem várható a vívószövetség elnöki székéért

Szabó Bence interjú portré Szabó Bence interjú
A kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardozó 51 szavazatot kapott
Vágólapra másolva!
Július 18-án tisztújító közgyűlést tart a Magyar Vívószövetség. Az elnöki tisztséget 2012. május 29. óta Csampa Zsolt tölti be, de ezúttal komoly kihívóval, Szabó Bencével kell szembenéznie.

Az elmúlt években a magyar vívósport kiemelkedő eredményeket produkált. Nem sokkal London előtt lépett hivatalba Csampa Zsolt, azóta két játékokat rendeztek. London és Rio is sikeresnek mondható magyar szempontból, Szilágyi Áron bajnoki címe és címvédése mellett Szász-Kovács Emese gyönyörű győzelmére mindenki emlékszik, de Imre Géza riói ezüstje és az Imre, Boczkó Gábor, Rédli András, Somfai Péter összetételű férfi párbajtőrcsapat riói bronza is a lista élére kívánkozik, és persze még megannyi nagyszerű, világversenyeken elért siker.

Csampa Zsolt elnöksége sportdiplomáciai sikereket is hozott, bizonyság erre a 2013-as és a 2019-es hazai rendezésű világbajnokság. Egyik vb sem zárult magyar siker nélkül: hét évvel ezelőtt a férfi párbajtőrcsapatnak, tavaly pedig Siklósi Gergely párbajtőrözőnek szólt a Himnusz a magyar közönség előtt.

Csampa kihívója lesz Szabó Bence, aki a Nemzeti Sportnak nyilatkozott.

– Miért döntött úgy, hogy harcba száll az elnöki pozícióért?
– Azért, mert úgy vélem, a Magyar Vívószövetség elnökének, ugyanúgy, ahogyan a franciáknál, a japánoknál, a lengyeleknél, a románoknál és még sorolhatnám az országokat, vívásból jövő, nyelveket beszélő embernek kell lennie. És azért, mert meggyőztek, hogy induljak az elnökválasztáson – felelte Szabó Bence, kétszeres olimpiai bajnok.

Szabó Bence Fotó: Hirling Bálint - Origo

– Hogy véli, milyen esélyei vannak?
– Nagyon szoros küzdelmet várok a szombati tisztújító közgyűlésen, bízom benne, hogy azok, akiket megkerestem, akiknek elmondtam az elképzeléseimet, megtisztelnek azzal, hogy a szemembe néznek, és nem csapnak be. Utóbbiban bízom a leginkább: remélem, hogy kétszeres olimpiai bajnokként a saját közegemben nem csapnak be.

– Min változtatna leginkább megválasztása esetén?
– A teljes magyar vívócsalád elnöke szeretnék lenni, és nem a válogatott elnöke. Egyébként pedig a tradíciók tiszteletétől kezdve egészen az edzőképzésig szélesebb fórumon kell fejleszteni és támogatni a sportágat. Emellett a magyar vívásnak szövetségi szinten is hallatnia kell a hangját, ezt ugyanis elvárja tőlünk a Nemzetközi Vívószövetség: az elmúlt nyolc-tíz évben egyetlen magyar javaslat sem érkezett a FIE-be. Az nagyszerű, hogy egy-egy tehetségünk utat tör magának, a hangos sikerek jót tesznek a sportágnak, de szeretném, ha ezeket a sikereket a számok is alátámasztanák, vagyis ha sokan vívnának, még nagyobb sikerekkel, új vívótermekben – szeretném a sportágat még népszerűbbé tenni.