Vágólapra másolva!
A 13 elsőséggel rekorder Litkey Farkas célja idén is a győzelem a Kékszalag vitorlásversenyen.

Az 54 éves sportember a keddi sajtótájékoztatón elmondta, két 19 éves fiatalt épített a csapatába, Zentai Benedeket és az általa a legtehetségesebb magyar vitorlázónak tartott Dejonghe Arthurt.
Litkey szerint a felkészülés a koronavírus-járvány miatt ezúttal különbözött a megszokottól, mivel általában sok versenyen vesz részt tavasszal, ez azonban most elmaradt. Úgy vélte, technikailag nagyon jól felkészültek, a versenyrutin megszerzésére viszont ezúttal nem volt lehetőség, ahogy a riválisoknak sem.

"A Kékszalag elképzelhetetlen Litkey Farkas nélkül, Litkey pedig elképzelhetetlen a Kulcs-Soft nélkül" - vonta meg az elmúlt ötéves szponzorációs ciklus mérlegét Szabó Ervin, a vállalat vezérigazgatója.
A cégvezető bejelentette, hogy az idei, 52. Kékszalagon minden résztvevő hajó után 10 ezer forinttal támogatják a magyar vitorlás utánpótlást. A pályázatot a tókerülő verseny után írják ki, és a jelentkezők közül Litkey Farkas segítségével választják ki a támogatásra érdemeseket. Litkey az együttműködésről elmondta, eredményes öt évet tudhatnak maguk mögött, amelynek során kétszer sikerült győztesen célba érnie csapatával a Balatonon. A mezőny július 30-án 9 órakor rajtol majd Balatonfüredről, a díjkiosztót pedig augusztus 1-jén 18 órától tartják.