A kapitány szerint a magyar kajak-kenusok az év nagy nyertesei lehetnek

Magyar Kajak-Kenu Szövetség ünnepi eseménye, a sportág legfrissebb örökös bajnoka, Hüttner Csaba
Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya
Vágólapra másolva!
Minden szakágban volt előrelépés a kajakosok és kenusok edzésversenyei során Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint.

A szakvezető az M1 aktuális csatornán szerdán pozitívan értékelte a május végén indult és kedden zárult sorozatot, melynek állomásain több kérdésre választ kapott, és - mint fogalmazott - "minden szakágban tudtunk egy kicsit előrébb lépni".

Külön kitért a férfi kajaknégyesre, emlékeztetett rá, tudták, hogy "tökéletes egyes versenyzőik vannak", de technikailag egységgé kellett gyúrni őket, hogy közelebb tudjanak majd kerülni a nemzetközi szinten kimagasló két négyeshez, a némethez és a spanyolhoz. Ahogy a korábbi tesztversenyeken, úgy kedden is megközelíthetetlen volt a Kuli István, Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor alkotta csapat.

Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya Fotó: Csudai Sándor - Origo

Arra a felvetésre, hogy sikerült-e a legtökéletesebb összeállítást megtalálni, Hüttner úgy reagált, ezt a kijelentést akkor lehet majd megtenni, ha az augusztus végi országos bajnokságon vagy a szeptemberi, szegedi világkupán tesztelni tudják a négyest. Megismételte: az volt a cél, hogy egységgé gyúrják és technikailag összecsiszolják a versenyzőket, "mert ez volt eddig a gátja annak, hogy előrébb lépjenek".

"Most olyan állapotban vannak, hogy már csak a formaidőzítés kell.

Ha a csúcsformában a technika is összejön, és kapunk egy kiváló időt is, akkor azt mondom, hogy ez tökéletesen sikerült" - tette hozzá.

A kapitány megemlítette, hogy a férfiaknál párosban, kajakban és kenuban is a működőképes egységeket keresték, amelyek közül a kiválasztottak felveszik majd a versenyt a jövő évi, szegedi pótkvalifikáción, mert itt még hiányoznak olimpiai kvóták. Mint emlékeztetett rá, férfi kajakban már csak egy kvóta kell, azt egyesben 200-on vagy párosban 1000-en lehet majd begyűjteni, kenuban viszont egy sincs. Utóbbira kitérve kiemelte az egyesben végig remeklő Bodonyi Andrást és a párosban veretlen Adolf Balázs, Fejes Dániel kettőst.

Hüttner örült annak, hogy az utolsó versenyen a női kajakosok is tesztelték magukat. Azzal kapcsolatban, hogy az edzésverseny-sorozat a célok elérését teljes mértékben kiszolgálta-e, azt mondta:

Hüttner szerint az augusztus 24. és 26. között Szolnokon sorra kerülő magyar bajnokság az utóbbi évek legerősebbje lesz, mert mint mondta, a versenyzők 98 százaléka indul, nem lesz olimpiák, világbajnokságok után tapasztalható formahanyatlás, több résztvevőnek pedig létkérdés, hogy jól szerepeljen.