Vágólapra másolva!
A vb-hetedik Bodonyi András nyerte a Szolnokon rendezett tesztversenyt. Az elmúlt években Bodonyi és az olimpiai bronzérmes Kiss Tamás hatalmasakat harcoltak C-1 1000 méteren. Idén azonban Kiss visszavonult, Bodonyi pedig új kihívókkal nézett farkasszemet, de jól vette az első akadályt, a tesztverseny mindkét futamát megnyerte.

A miskolci kenus remekül kezdett a délelőtti első futamban, az első méterektől kezdve kézben tartotta a futamot – derült ki a szövetség beszámolójából. Eleinte csak a dunaújvárosi Kiss Balázs, és a Merkapt-Mekler versenyzője, Fejes Dániel tudta vele tartani a lépést, de utolérni ők sem tudták a 2018-as világbajnokság hetedik helyezettjét. Végül Bodonyi András és Fejes Dániel mögött harmadikként a nagyot hajrázó Adolf Balázs futott be, aki kétszáz méterrel a cél előtt még a középmezőny hátsó felében kenuzott.

Bodonyi András remek formában kezdte a szezont Fotó: Csudai Sándor - Origo

A második versenyt a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Hajdu Jonatán kezdte nagyon jól, azonban Bodonyi gyorsan utolérte, majd a féltávig együtt haladt a mezőny. Ezt követően azonban Bodonyi rákapcsolt, amire csak ismét Fejes Dániel és Adolf Balázs tudott erre reagálni, de a cél előtt 100 méterrel így is egyértelmű volt, hogy nem tudják megszorítani. Bodonyi András végül 4.01-es idővel, három másodperccel volt gyorsabb Fejes Dánielnél, és néggyel a harmadik helyen érkező Adolf Balázsnál.

Örülök neki, hogy ma igazi versenyhelyzet volt C-1 1000 méteren, mégis nyerni tudtam a futamokat" – nyilatkozta a szövetség honlapjának Bodonyi András.

Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Az első három kenus mindkét futamban egyértelműen kimagaslott a mezőnyből, Adolf Balázs és Fejes Dániel már két hete megmutatta, hogy jó formában van, a mai teljesítménye alapján ugyanezt tudom elmondani Bodonyi Andrásról is.

– értékelte a látottakat Hüttner Csaba szövetségi kapitány, aki megjegyezte, hogy elégedett a versenyzők hozzáállásával, és bizakodva várja a folytatást.

A keddi férfi kenus futamokkal a tesztverseny-sorozat első fordulója véget ért. A második kör két hét múlva a férfi 1000 párosok küzdelmeivel folytatódik.