A vívócsapat reménységének felforgatta az életét a karantén

Vívó VB 2019, Budapest, Márton Anna
Márton Anna aranyérmet nyert a Gerevich-Kovács-Kárpáti budapesti kard világkupa női versenyében
Vágólapra másolva!
A felkészülésnek olyan részével is igyekszik hasznossá tenni a koronavírus-járvány miatt elrendelt karanténidőszakot a kardozó Márton Anna, amelyre rendes körülmények között nem tud elég időt szakítani.

"Ilyen például a videoelemzés" - nyilatkozott kedden az M4 Sportnak hozzátéve, hogy ez vonatkozik a saját asszóira és másokéra is.

"A kettő együtt fontos. Nyilván a saját hibáimat is szeretném észrevenni és kiküszöbölni az elemzés során, illetve fel kell tudnom készülni az ellenfeleimből."

Az egyéniben világbajnoki bronz-, illetve Eb-ezüst- és bronzérmes vívó, aki a válogatottal tavaly, a düsseldorfi kontinensviadalon második lett, hangsúlyozta: igyekszik pozitívan hozzáállni a jelenlegi helyzethez, így szerinte lehet, hogy még profitálni is tud majd abból, hogy más oldalait erősíti.
Mint mondta, meglepetésként érte, de szinte elrepülnek a napjai a karantén alatt, ezzel együtt a vívás már hiányzik neki.

Márton Anna és a női kardcsapat is kijutást érő helyen áll Fotó: Csudai Sándor - Origo

- tette hozzá.
A 25 éves Márton Anna úgy érzi, az olimpia elhalasztását a női kardválogatott "szépen lassan" dolgozta fel.

"Rengeteget beszélgettünk, biztattuk egymást, megpróbáltuk optimistán felfogni a helyzetet, és csak pozitív dolgokat mondani egymásnak. Hogy

ez egy nagyon fiatal csapat, még jobban össze fogunk érni egy év múlva, és még erősebbek leszünk.

Most már ott tartunk, hogy átlendültünk a legnehezebb időszakon, olyan stádiumban vagyunk, hogy várjuk, újra nekivághassunk egy újabb kemény évnek" - fogalmazott.

A Nemzetközi Vívószövetség a múlt héten törölte az eredetileg június végéig tartó szezont. Az egyéves olimpiai kvalifikációs időszakból megmaradt viadalokat azonban későbbi időpontban mindenképpen pótolja. A női kardcsapat kijutást érő helyen áll, sorsa az utolsó állomáson dől el.