Vágólapra másolva!
Csütörtökön online ülést tartott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége. A klubokkal való egyeztetések után elkészült az új versenynaptár, melynek értelmében júliustól kisebb versenyekkel elkezdődhet a szezon.

„Két héten át tartottak az online egyeztetések a klubokkal,

mind a 90 olyan egyesület véleményét megismertük, amelyek tavaly szereztek bajnoki pontot. Fontos volt, hogy lássuk, a klubok tudják-e tartani a kapcsolatot a versenyzőkkel. Nagyon eredményes beszélgetés-sorozaton vagyunk túl, amit köszönök minden résztvevőnek" – nyilatkozta a Kajak-Kenu Tv-nek a csütörtöki elnökségi után Schmidt Gábor, a szövetség elnöke, aki megköszönte a kluboknak a járványügyi szabályok betartását is, valamint beszélt a tervezett idei versenynaptárról is.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke Fotó: Polyák Attila - Origo

„Arra látok most esélyt, hogy július második felében a regionális versenyekkel, és a vízitúra-kupákkal újraindulhat az élet.

Szeretnénk megtartani október elején a Kadler Gusztáv Maraton OB-t is. Úgy döntött az elnökség, hogy a versenyzési engedélyek díját idén 50 százalékkal csökkenti, a jövő évi műhelytámogatásokat pedig a tavalyi szezonban elért eredmények, és létszámok alapján kapják majd az egyesületek" – tette hozzá Schmidt Gábor, aki a két másik hazai rendezésű világversennyel (szegedi gyorsasági világbajnokság, budapesti maraton Európa-bajnokság) kapcsolatban elmondta, az MKKSZ várja a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF), és az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) hivatalos állásfoglalását.

A teljes interjú a linkre kattintva elérhető.