Vágólapra másolva!
A svéd mezeifutó Európa-bajnok, Robel Fsiha A és a B mintájának vizsgálata is pozitív eredménnyel zárult egy doppingellenőrzés során.

Az eritreai születésű atlétát tavaly novemberben az etióp fővárosban ellenőrizték, és az A mintájának eredménye februárban lett meg, amelyet követően a svéd szövetség felfüggesztette versenyzési jogát. A második eredménye szerdán derült ki, és klubja, a Sparvagen bejelentette, hogy a Svéd Doppingellenes Ügynökség eljárására várnak, annak eredményéig részletesen a sportoló és edzője sem nyilatkozik.

A 24 éves futó röviden mindössze annyit reagált, hogy megfázásra szedett gyógyszerrel kerülhetett a szervezetébe tiltott anyag. A tiltólistás anyag nevét nem hozták nyilvánosságra.

Fsiha 2018 óta versenyez svéd színekben és tavaly decemberben az ország első férfi mezeifutó Európa-bajnoka lett.