Vágólapra másolva!
A májusi bakui Európa-bajnokság lesz az olimpiai bajnok tornász, Berki Krisztián utolsó versenye, mondta el edzője, Kovács István az SzPress Hírszolgálatnak. 

A nehéz döntést azért hozta meg együtt edző és tanítványa, hogy a háromszoros világbajnok, hatszoros Eb-aranyérmes sportági legenda "ne megrokkant versenyzőként, hanem öt vállműtétje után is ép és egészséges emberként lépne át a civil életbe".

Berki Krisztián a Központi Sportiskolában kölyöktornászként került Kovács István csoportjába, első Eb-aranyérmét 20 évesen 2005-ben Debrecenben nyerte, utoljára pedig a 2017-es kolozsvári kontinensversenyen volt dobogós, ahol ezüstérmes lett. Jó lóra tett, amikor a lólengést választotta, sérülések nélkül belőle is lehetett volna kétszeres olimpiai bajnok, ahogy a hazai szövetséget vezető Magyar Zoltánból.

"Az elmúlt három év már sokkal inkább a nehézségekről és a bizonytalanságról, az egymást követő vállműtétekről, a kényszerszünetekről és a gyötrelmes újrakezdésekről szólt. Ugyanakkor a kitartásról is. Minden döntést együtt hoztunk meg, soha nem tettünk szemrehányást egymásnak. Jóban-rosszban kitartottunk egymás mellett, és most is ezt tesszük, amikor tagadhatatlanul az út végéhez érkeztünk. Krisztián azt szeretné, hogy ne az edzőteremben összecsomagolva, hanem az utolsó világversenye után mondhassa ki azt, hogy itt a vége. Én most is támogatom és szívemből szurkolok neki" – mondta Kovács István, aki 28 éven át dolgozott együtt Berkivel.

– folytatta Kovács, aki szerint a 35 éves tornász akkor is felállhatna a bakui dobogóra, ha "csak" a három évvel ezelőtti kolozsvári ezüstérmes gyakorlatával menne fel a pódiumra.

Berki Krisztián a májusi Európa-bajnokságon méltóképpen szeretne búcsúzni a sportágtól Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Catalin Soare

A felkészülés ezúttal sem volt zökkenőmentes: "Egy-két elemet kritikus szemmel nézve egy
kicsit „rázósnak" éreztem, de a gyakorlat szépen összeállt, és semmi sem utalt arra,
hogy az egyik utolsó edzésen kézállás helyzetben egyszer csak „beakad" Krisztián válla.
Ezután együtt döntöttünk úgy hogy dr, Gulyás Károly ortopéd sebész szakorvostól
kérünk segítséget. Mindent elölről kellett kezdeni, a terhelést patikamérleg pontossággal
adagolni, és úgy felépíteni Krisztián gyakorlatát, ahogy azt már nem egyszer megtettük."

Az olimpiáról már 2019 végén le kellett mondani a Berki-Kovács kettősnek, de az Eb-n mindenképpen szeretnének ott lenni.

Hamarosan befejezi a tanulmányait a debreceni egyetemen, diplomás sportszervezőként készülhet fel életének következő évtizedeire. Én akkor is szurkolok majd neki, jómagam pedig addig töltöm be a szövetségi kapitányi tisztemet, amíg szükség van rám és eredményes is vagyok" – mondta befejezésül az olimpiai bajnok tornász mestere.