Vágólapra másolva!
Fallon Sherrock lett a PDC világbajnokság eddigi legnagyobb sztárja és egyben szenzációja. Sherrock lett az első nő, aki a PDC világbajnokságán meccset tudott nyerni.

Pár napja a japán Mikuru Szuzuki is nagyon közel került a sikerhez, de James Richardson ellen végül nem jött össze a sikere. Már a japán versenyzőnek is nagyon szurkolt a közönség, és ugyanígy tett a 25 éves Sherrockkal is, akit a bevonulástól kezdve buzdított.

91 fölötti átlag, hat 180-as dobás és fordítás:

Sherrock jól kezdett, de Ted Evetts látszólag nyugodt tudott maradni, a legfontosabb pillanatokban jól reagált. Evettsé lett az első szett, a másodikban Sherrock hat tökéletes dobással kezdte a harmadik leget, sikerült is egyenlítenie.

Sherrock a harmadik szettben négyszer is dobhatott a játszmáért, de rontott, Evetts újra megszerezte a vezetést. A negyedik szett döntő leget hozott, Sherrock egy 13 nyilas leggel egyenlített.

Ez kellett a döntő szetthez:

A döntő szettben már 2-0-ra is vezetett Sherrock, végül 3-1-re nyerte meg, ezzel ő lett az első nő, aki meccset nyert az Alexandra Palace színpadán.

Szombaton lesz a következő meccse, akkor a jóval rutinosabb Mensur Suljovic lesz az ellenfele.

Eredmények: