Vágólapra másolva!
A világelső Ashleigh Barty szetthátrányból fordítva győzte le Belinda Bencicet a 14 millió dollár (4,1 milliárd forint) összdíjazású női tenisz-világbajnokságon. A csoportban a másik mérkőzésen szintén döntő játszma döntött a kétszeres Grand Slam-győztesek mérkőzésén.

A sencseni WTA Finals nyitó mérkőzésén az ausztrál teniszező az első játszmában nem találta a ritmust a vb-újoncok összecsapásán, azonban az elvesztett szettet követően sikeresen rá tudta kényszeríteni akaratát svájci ellenfelére. Barty végül három perc híján két óra alatt győzött. Vasárnapi győzelmével Barty bebiztosította világelsőségét az év végi világranglistán is.

Ashleigh Barty zárhatja első helyen a világranglistát 2019-ben Forrás: AFP/Noel Celis

A Piros csoport korábbi mérkőzésén a japán Naomi Osaka ugyancsak három játszmában kerekedett a cseh Petra Kvitová fölé. A kétszeres GS-bajnokok találkozóján Osaka nyerte meg az első szettet. A másodikban pedig mérkőzéslabdái is voltak, Kvitová azonban nem adta fel, és vert helyzetből kiegyenlített. A harmadik szettben Osaka korán dupla brékelőnybe került, melyből Kvitová csak egyet tudott visszavenni, így a japán győzött a nap másik mérkőzésén.

A másik csoport első mérkőzéseit magyar idő szerint hétfő délelőtt 10 órától rendezik meg. Előbb a kanadai Bianca Andreescu a román Simona Haleppel játszik, majd a cseh Karolina Plisková ellenfele a címvédő ukrán Elina Svitolina lesz. A párosok versenyében a címvédő Babos Tímea is érdekelt, a francia Kristina Mladenoviccsal alkotott kettőse szintén hétfőn mutatkozik be. Ellenfelük a tajvani Chan, Chan párosa lesz.

Tenisz, WTA Finals, Piros csoport, 1. forduló:
Barty (ausztrál, 1.)-Bencic (svájci, 7.) 5:7, 6:1, 6:2
Osaka (japán, 3.)-Kvitova (cseh, 6.) 7:6 (7-1), 4:6, 6:4